Bolond lány

Köszöntlek titeket, eljött az este,
Ha leültetek végre, kezdődjön a mese.
Sokszor hallani olyan történetet,
Melynek a legvégén mindenki nevet.

Szeretitek vajon az ilyen verseket?
Hangozzon el most egy hasonló eset.
Elmesélem nektek, hogyan járt Mihály,
Akivel kibabrált egy sültbolond leány.

Történetem hőse egy szegény vándorlegény.
Büszkeség volt szívében és végtelen remény.
Becsületes, kedves, okos gyerek volt,
Kinek a hírnevén sosem esett folt.

Igazat szólt, ha a száját nyitotta
S bármit is ígért, mindig megtartotta.
Éjjel-nappal vándorolt, járta a világot,
Hogy meglelje társának a legszebb virágot.

Történt egy szép, langyos nyári este,
Hogy Mihály barátunk az útját kereste.
A hosszú gyaloglástól éhes volt és fáradt,
De szerencsére meglátott a távolban egy házat.

Egyszerű porta volt, szobával, konyhával,
Oldalában illatos szénaboglyával.
Úgy látta hősünk, hogy a házban laknak,
Fény áradt belülről és nyitva volt az ablak.

Odabent egy ember éppen vacsorázott
És mellette egy lány vígan furulyázott.
Megállott a küszöbnél, halkan bekopogott,
Beljebb lépett egyet s illőn bemutatkozott:

Adj isten jó uram! Mihály vagyok, vándor.
Kérni is szeretnék, ha lehetek oly bátor.
Tudna nekem némi ételt, italt adni
És egy helyet, ahol reggelig meg tudok aludni?

Kerülj beljebb fiam s légy a mi vendégünk.
Megosztjuk szívesen mindennapi étkünk.
A vacsora végén majd bort is hozhatunk,
Mert elalváshoz vizet mégsem ihatunk.

Ám az alvással lesz egy kis probléma,
Szűkösen vagyunk, ebben a kunyhóban.
Szép időnk lesz este, nem lesz itt ma vihar,
Feküdj le nyugodtan, ott van kint a kazal!

Köszönte szépen s levette kalapját,
Eközben bámulta a leány alakját.
Formás darab volt, kerekded keblekkel
És hatalmasra nyitott türkizkék szemekkel.

Szalmaszín haját szoros copfba fonta
S szoknyája alól kilátszott a combja.
Fürge ujjaival furulyán játszott,
De ilyen szép ajkat még Mihály sem látott.

Ahogy nézte a csípője ringását,
Úgy kezdte kinőni nadrágja bal szárát.
Megihlette a lány tökéletes keze
S rögtön elképzelte mit is tenne vele.

Arra gondolt, hogy a kezét megkéri
S esetleg jövőre azt is megéri,
Hogy a szíve húrjain szép dalokat játszik
És ezentúl csakis neki furulyázik.

Álljunk meg most egy rövidke szóra,
Mielőtt bárki rosszra gondolna!
Ne érje versemet oktalan kritika:
Miért van benne fülledt erotika?

Ha fejetekben más van, mint amit mesélek,
Akkor szavaimat félreértettétek.
Hiszen a mesémben a szerelem a lényeg,
Folytatnám tovább, ha végre engednétek.

Egyszóval mondva, az első látásra
Szerelmes lett Mihály a gazda lányába.
Arra gondolt tehát, hogy feleségül veszi
S apja áldásával az oltárhoz vezeti.

Így élnek majd párban, édes boldogságban,
Ebben a kis házban kettecskén (vagy hárman).
Persze, a Mindenható nem így tervezte,
Az ifjú legény dolgát megnehezítette.

A történetem így folytatódik tovább:
A gazda kitöltötte a legfinomabb borát.
Sokáig beszéltek és jó sokat ittak,
Furulyaszó mellett vígan dalolgattak.

Később, mindhárman az asztalhoz ültek,
Jóízűen falták a feltálalt sültet.
A finom kenyérből nagyokat haraptak
S végül az asztalnál csak ketten maradtak.
 
A vacsora végén nagyokat kortyolva
A gazda felnézett és részegen azt mondta:
Van itt egy apróság, amiről hallgattam,
Nem olyan nagy dolog, de ne mond, hogy nem szóltam.

Látom rajtad fiam, tetszik a lányom,
Jószívvel adnám, de mégsem ajánlom.
Nem találtam benned semmilyen hibát,
De megelőzök ezzel egy nagyobb galibát.

Nem adhatom neked sajnos a kezét,
Mert a jóisten elvette a maradék eszét.
Alvás közben járkál, táncol a seprűvel,
Az ördög sem tudja, ilyenkor mit művel.

Nem akar Ő soha senkinek sem rosszat,
De annak örül igazán, hogyha gonoszkodhat.
Olyankor talán a patás bújik bele
S akkor még magam sem bírok el vele.

Hiába alszom a konyha elején,
De valahogy kiszökik éjnek idején.
Éjfél körül indul holdkóros útjára,
Az udvaron perdül esztelen táncára.

S mikor a falu harangja az éjfelet kongatja,
Tánca közben a ruháit eldobja.
Gonoszul bánik azzal, ki meglátja
S hajnalhasadtáig folyvást csak piszkálja.

Láttam én itt sok tucatnyi vándort,
Erőset, magasat, büszkét és bátort.
Hajnalra mindegyik elvesztve ép eszét,
Sikítva futott a világba szerteszét.

Rendes fiú vagy, már most is kedvellek,
Éppen emiatt figyelmeztetlek!
Bármit is kér majd, mondj neki nemet,
De a legjobb az lenne, ha becsuknád a szemed!

Csinálj csak úgy, mint aki alszik!
Egy ideig piszkál majd, aztán lenyugszik.
Vagy bújj a szénába, ott nem talál rád.
Mert különben virraszthatsz egy éjszakán át.

Még egyszer emelte az öreg a kezét,
Megdörzsölte kérges, száraz tenyerét.
Két ujjával csippentve az égő gyertyát,
Kívánt a legénynek nyugalmas éjszakát.

Mihály a boglya közepébe mászott,
Megfogadva ezzel a kapott jó tanácsot.
Éjfél közeledett, gyorsan elaludt,
Mosolyogva feküdt, szépet álmodott.

Senki sem tudhatja, miről szólt az álma,
De egyre szűkebb lett lenvászon gatyája.
Egyszer csak felriadt. Valami zajt hallott.
Becsukták a házban a szoba ablakot.

A gazda lánya volt, Ő jött ki a házból,
Az ezüst hold fényére a ház homályából.
Felnézett a csillagokra, elnevette magát,
Megfogott egy seprűt és őrült táncot járt.

Körforgása közben a haja kibomlott
És a szelídsége fala végleg leomlott.
Néma ritmusra ringott egész teste
S mindezt Mihályunk tátott szájjal leste.

Eljött az éjfél, megszólalt a harang.
Veszett tánca rögtön félbemaradt.
Kócos haja a vállát csapdosta,
Amíg a ruháját magáról ledobta.

Hófehér bőrén játszottak a fények,
A legény pedig nem hitt a saját szemének.
Végül sebes forgásba kezdett,
Porgyűrűbe vonva a meztelen testet.

Az esztelen pörgést lassan befejezte,
Hangosan zihált s elernyedt a teste.
Verejtékben úszott minden porcikája,
Üres szemekkel nézett bele a világba.

Néhány percig állt így, aztán megmozdult,
Egy szempillantás alatt a sarkán megfordult.
A legény azt hitte, most jött el a végzet,
Mert a lány egyenesen a szemébe nézett.

Haragos szemmel nézte a fiút,
Mihály érezte, hogy ebből nem lesz kiút.
Visszahúzódott a széna rejtekébe
S imádkozni kezdett, hogy a reggelt megérje.

Bátor ember volt, de ilyet még nem látott!
A nyári melegben reszketett és fázott.
Poros köpenyét a nyakába vonta
S úgy tett, mintha mély álomban volna.
 
Háta mögött halkan megzörrent a kazal.
Nem tudhatta Mihály, hogy a lány mit akar.
De eszében voltak a gazda szavai:
Szemet becsukva semmit sem mondani!

Nem kérhet a lány semmit sem tőle,
Még akkor sem, ha ezért mindjárt hanyattdőlne.
Nem kellett már neki gyönyörű leány!
Sejtette, hogy reggel merre lesz az irány.

Egy puha kéz a vállát megfogta
És a lány hízelgő, halk hangon azt mondta:
Kedves vándor! Nézz rám! Felforral a vágyam!
Akarod, hogy az egyik kezemmel csináljam?

Mihály nem szólt, csak mélyen hallgatott.
Pillantásnyi időre megzavarodott.
Válaszul egyszer hangosan felmordult
És még jobban a kazal közepébe fordult.

Azt hitte, hogy a lány végleg feladta.
Volt vagy fél óra, amíg nem nyaggatta.
S már éppen álomba szenderült volna,
Amikor a lány lágyan átkarolta.

Ahogy cirógatta a vállát a keze,
Úgy támadt fel a férfi ösztöne.
Közelebb hajolt és azt súgta vidáman:
Akarod, hogy mind a két kezemmel csináljam?

Visszagondolt Mihály, milyen volt a keze
S mennyi jó dolgot tehetne meg vele.
Tudna erre mondani sokezernyi példát:
Többek közt gyúrhatna a kenyérhez tésztát!

A gondolatot azonban gyorsan elvetette,
Hiszen az öregnek ígéretét tette.
Horkantott egyet, színlelte az alvást,
Hasra akart fordulni… de megmaradt oldalvást.

Fertály óra telt el békés nyugalomban,
A legény bóbiskolt csak úgy félálomban.
Azt álmodta, hogy a leány előtte térdel
És áhítattal nézi őt a türkizkék szemével.

Rózsaszín ajkait résnyire nyitotta,
Erre vágyott Mihály és a szemeit becsukta.
Kezével feltűzte copfba font haját,
Majd halkan felnyögött…és felmosta a konyhát.
 
Nem értette Mihály a szürreális álmot.
A gyönyörű lánnyal más dolgokra vágyott!
Álmában vakarta pelyhedző állát
S felébredt arra, hogy rázzák a vállát.

A lány volt az, ott ült mellette.
Nem szólt semmit, csak csendben figyelte.
Elmondom még egyszer, mert eléggé fura:
Ott ült meztelen, nem volt rajta ruha!

Nehéz csend borult a szénaboglyára.
A vándort megigézte a leány látványa.
Régen volt ilyen jó dolgokban része,
Feszült is lett tőle az összes testrésze.

A lány a szempilláját megrebegtette.
Mond csak: akarod? – a vándortól ezt kérdezte –
A két kezemmel és a számmal is csináljam?
Nincs az a férfi, aki ennek ellenállna!

Mihályunk is így volt, megadta magát,
Elfeledve azonnal a gazduram szavát.
Csak arra gondolt, amit ma látott
És máris letépte a bőszárú nadrágot.

Ledobta magáról a hófehér inget,
Nem rejtve tovább semmilyen ingert.
Üvöltött hangosan, a vágytól vakon:
Igen! Igen! Akarom! Akarom!

A lány felállt és lépett egyet hátra.
Röhögött azon, ahogy Mihályt látta.
Ott állt a legény egy hatalmas bottal,
Az arcán sosem múló, végtelen gonddal.

A lány a két kezét fejéhez emelte
S ezekkel, a szamár füleit mímelte!
Kinyújtotta nyelvét a kelő nap alatt,
Azt mondta: Blö-blö-blő!!! És gyorsan elszaladt!

A vándor ott maradt az udvaron egyedül.
Hallgatta, ahogy a tücsök hegedül.
Álmos és fáradt volt, elcsüggedt a lelke,
Már a felkelő nap sem érdekelte.

Leszakított valahol egy türkizkék virágot,
Lassan tovább állt, járta a világot.
Vágyakozott persze a sültbolond lányra,
Mert sohasem talált szebbet Ő nála.
 
Azt hiszem, ezzel van vége a mesémnek!
Ha adtok, a pénzt a kalapba tegyétek!
Remélem, elég egy pásztorfurulyára,
Vagy egy türkizkék szirmú mezei virágra.

Ha nem vinnék ilyet, a párom csodálkozna!
És egész éjjel a seprűvel táncolna.
Ezzel pedig nem is mondtam újat,
Hisz bolond lyukból csakis bolond szél fújhat!

2021-12