Válasz nélkül

Manapság mindenki külföldre menekül.
Van, aki családdal és van, aki egyedül.
Sokan vagyunk itt, egy helyről érkezünk,
Döntenünk kellett: Élünk vagy éhezünk.

Sok éve már, hogy idekint élek
S előkerültek a régi szép emlékek.
Gyárban dolgoztam, szünetre készültem
Ebédidő volt, egy asztalhoz leültem.

Egy munkás is ült az asztal túlfelén,
Teli szájjal rágott és biccentett felém.
A tányérján csak egy ’Leberwurst’-ot láttam,
Ő volt Franz. A német munkatársam.

Egy másik asztalnál magyarok voltak
S valamin nagyon összeszólalkoztak.
Franz megette lassan az ebédet
S érdeklődve figyelte az idegen beszédet.

Zagyva nyelvükön az otthonról meséltek,
Eltiport jogokról és nyomorról beszéltek.
Ők voltak azok, akik élni akartak
És cserébe ezért mindent feladtak.

A mese, mint mindig az otthonról szólt,
A fő téma megint a politika volt.
Az ebédemet lassan én is elővettem,
Vele ellentétben minden szót értettem.

Fél füllel hallgattam. Az új hír érdekelt.
Magyarország ismét a földre térdepelt.
Persze ez nem új, már tizenpár éve.
Egy elsüllyedt hajó sosem ér révbe!

Suttogva szólt a német kolléga:
Semmit sem értek! Mi ott a probléma?
Hisz megvan minden, ami a jóléthez kell,
Az élethez szerintem a legtutibb hely!

Ott vannak például a gyönyörű hegyek,
Mindentől óvnak, a széltől védenek.
A lombkoronás erdők, a sűrű rengeteg,
Hol suttognak a fák, ha jön a fergeteg.

Ott vannak még a hatalmas mezők,
Végtelenbe nyúló pázsit legelők.
A vaddisznócsordák és a rőtszőrű vadak,
A folyókban, tavakban úszkáló halak.

Mangalica, puli és persze a túzok,
Csodálatos mindez és talán nem túlzok.
Olyan állatok melyek máshol nincsenek
És ezernyi madár mely szabadon csicsereg.

A fatornyos falvak és a díszes városok,
A jóízű borok és a tejfölös lángosok.
A legnagyobb tudósok és a büszke bajnokok
S nálatok vannak a legszebb asszonyok!

Vagy ott van nektek a csodás ’Plattenzé’,
Ha nem a tiétek akkor hát kié?
Az ezeréves hon, hol mindig kék az ég,
Miért vagytok itt? Mi kellene még?

Megvontam a vállam és csendben tovább ettem,
Miközben magamban a könnyeimet nyeltem.
Kínomban talán üvölthettem volna:
Buta vagy haver! Menj a pokolba!

Ordítva mondanám, hogy hiába a hegy,
Ha nem vagy kiválasztott, nem jár a kegy!
S ez ellen tenni még akkor sem tudunk,
Ha kövekből rakott falaknak futunk!

Hatalmas erdők melyeket senki sem lát,
Mert elloptak belőle minden lombos fát!
Kérdezd a szegényt, hogy miért fűt szeméttel
S miért van tele a töke az egésszel!

A rét és a mező nekünk csak álom.
Gazdagok kapták meg baráti áron!
Kiterítve hevernek a legnemesebb vadak,
Célba lőnek rájuk. Mert nekik szabad!

Látszólag minden szép és Nemzeti
A turisták többsége mindezt beveszi.
S ha az itteni béremet forintra váltom,
Én is csak a szépet … na és a túzokot látom!

Fontos az arculat, ez minden pénzt megér.
Ám a magyarok többsége aprópénzből él!
A bor és a tejföl luxuscikké vállnak
S a szép lányok emiatt a sarkokra állnak!

Elhagyott tanyák és kiürült városok,
Fénytelen szobákban gubbasztó alakok.
Igazság nélküli propagandát néznek,
Kenyér helyett cirkusz az eltompult népnek!

Igen, a Balaton. A magyarok tengere.
Letarolta azt is a rendszer hengere!
Ezer éve élünk a Kárpátok szívében
És most itt fürdünk a Bodensee vizében.

Hogy mit is akarunk? Békés éveket!
Egy politikamentes nyugodt életet!
Egy jobb fizetést, egy boldog családot,
Egy valóban élhető Magyarországot!

Sajnos, szegény Franz nem tehet róla,
Hogy feltették őt is a döglött hintalóra.
Fogalma sincs arról, mi folyik ott nálunk:
A politika miatt hazátlanná válunk!

Mire gondolatban idáig jutottam,
Arra eszméltem, hogy egyedül maradtam.
A kollega elment, a szünetnek ennyi
S dolgoznom kellett nekem is menni.

2023-04