Előadás

Felkérést kaptam egy előadásra.
Téma: A műveim bemutatása.
Mondták, hogy rengeteg ember jön el,
A határidő fontos, sietnem kell!

Teltek a hetek és fogytak a napok.
A kezemben sűrűn teleírt lapok.
Azt hittem, alakul az adásmenet,
Hisz ezen dolgoztam erőm felett.

De megakadt valami furcsán a szemem,
Kétségbeesve csóváltam a fejem:
Nincs olyan messze a tervezett nap
S a kupacban maradt egy hófehér lap!

Pimaszul világított bele a szemembe.
Pánikba estem és az jutott eszembe,
Hogy ezt a verset várják a hívek,
Ám nem látszik semmi. Nincsenek rímek!

Kellene írnom egy aprócska verset,
ami feldobja végül az estet.
Hiányzik néhány ütősebb taktus.
(Egy eunuchnak lehet ilyen az aktus.)

Kívülről nyalni egy mézesüveget?
Ilyet egy művész sohasem tehet!
Ha nincs meg a vers, nincs meg a fúzió!
A többi meg ócska illúzió!

Hogy fog a showban szombaton hangzani:
”Lenne itt hét perc… De nem fogják hallani!
A műsorszám helyett igyunk egy konyakot,
Aztán mehetünk. További szép napot!”

Néhányan nevetnek. Azt hiszik viccelek.
Aztán meg jön a valódi döbbenet.
Rájönnek arra, hogy komolyan gondolom,
Tényleg nincs tovább és nem folytatom!

Magam előtt látom a szomorú jövendőt.
(Kibontok rögtön egy százas zsebkendőt.)
Botrány lesz belőle az egyszer tuti,
Kipukkad az egész, mint egy túlfújt lufi!

A felbőszült tömeg kapát, kaszát ragad
S véremmel festi vörösre a falat!
Így van, ha a nézőiddel kutyául bánsz,
lesúlyt a népharag és áldozattá válsz.

De aztán eljött az előadás napja,
Ott volt a világ apraja nagyja.
A közönség a lelkemet az égbe emelte.
(A hiányzó verset meg észre sem vette.)

Mert utolsónak tettem a renitens lapot,
Megmentve ezzel a csodaszép napot.
A papírra került az előadás éke,
Három szó csupán: „Itt van a vége!”

2025-01