Baleset

Egy hideg éjszakán
Az utcán sétáltam.
Kezem a zsebemben,
Cefetül fáztam.
Sál volt nyakamban,
Kalap a fejemen,
Későre járt,
Nagyon siettem.

Két sarok volt hátra,
Rossz érzésem támadt,
Visszafelé néztem
És léptem még párat.
De nem kellett volna.
A szegélyben elbuktam,
Bevertem a fejem
S másról már nem tudtam.

Szédülve ébredtem,
Nem tudtam hol vagyok,
Furcsán ragyogtak
A messzi csillagok.
Lehet, hogy az aszfalt
Nagyobbat kólintott?
Egy érdes hang
A sötétből szólított:

„Kedves barátom!
Látom, hogy félsz.
Engedd, hogy maradjak,
Amíg még élsz.
Furcsának tűnhet,
De egyek vagyunk,
Mert egy a vérünk
S közös az agyunk.

Nem tudod persze,
Hogy én ki vagyok.
A válasz egyszerű:
Én is… Te vagyok!
Az se zavarjon,
Hogy mögötted állok,
A lényeg az,
Hogy terád várok!

Kérdezni szeretnéd,
Mi lesz ezután?
Nem tudja senki.
Ez egy szimultán.
Leülnek egymással
Szemben a felek
S egy lesz a végén,
Aki mindenkin nevet!

Most látom! Haver!
Elakad a szavad?
Nyugodj meg kérlek!
Beszélned sem szabad!
Sóhajts egy nagyot,
Foglak a kezemben.
Itt maradok veled.
Aludj el csendesen!

Kihunynak szemedben
Az utcai fények,
Füledben felcsendül
egy utolsó ének.
Eljött az én időm!
Elviszem a lelked,
S itt hagyom helyette
A porladó tested!

Ne erőlködj öreg!
Engedd el magad!
Végén még a lelked
E sárgolyón ragad!
Mit csinálsz? Hallod?
Szemedben tűz lobban?
Ha jól hallom,
A szíved is megdobban?

Nincs már több időm,
Látom, még nem érted.
Most elmegyek innen,
De eljövök érted!
Ha üt majd az óra,
Várni foglak itt
S nem segíthet rajtad
Sem erő, sem hit!”

Szédülve ébredtem,
Nem tudtam hol vagyok.
Kéken villogtak
A messzi csillagok.
Egy ember állt felettem
És nagyot bólintott,
Nyugtató hangja
A fényből szólított:

„Kedves barátom!
Látom, hogy élsz!
Addig maradok,
Míg magadhoz térsz!
Furcsának tűnhet,
De teérted vagyok,
Az most a lényeg,
Hogy nem vagy már halott!!!

2021-11