Kutyálkodás

Szerettem volna egy vakvezető kutyát.
Egy megbízható, okos, kiképzett ebet.
Aki a pirosnál kérés nélkül megáll
S nyugodtan megvárja, míg azt mondom: mehet!
Ha pedig mégis lelépnék az útra,
azért, mert éppen nem figyelek,
A nadrágom száránál ráncigálna vissza
Megmentve így az életemet.

Kinéztem ehhez egy bernáthegyit,
De nem férne el az asztal alatt,
Ahhoz, hogy a lakásban fordulni tudjon
Ki kéne bontanom a szomszéd falat.
Probléma lenne az is, ha örül…
Mert csóválás közben mindent lever.
Egy suhintás jobbra, aztán meg balra
S a lakás azonnal romokban hever!

Megoldás lenne, ha kidobnám a bútort
S a vállamon lenne a kutyusom álla…
De esténként, amikor néznénk a tévét,
Tócsákba folyna rajtam a nyála.
Nem tudna sehol sem nyugodtan aludni,
Mert túl kicsi kettőnknek a franciaágy.
Sosem lesz ezért ekkora kutyám,
A józan ész szólt: Keress tovább!

Jó lenne helyette egy rottweiler is,
Ki ezernyi fogával rám vigyorog.
Kaffantva üdvözli a barátokat,
A rosszakra pedig vadul morog.
Őrizné álmomat, na meg a küszöböt,
Keresztbe feküdne az ajtó előtt,
A hátán feküdve horkolna hangosan
S nem enné meg a gázszerelőt!

A nyugdíjas házmestert messziről ismerné,
Mert vizelet szagú és folyton csenget.
„Ekkora jószágot nem tarthat itthon,
Mert ezt írja elő az ebrendelet!”
Finoman megnyalná a bal kezemet,
Jelezve ezzel: csak intenem kell,
Darabokra tépve az udvar közepén
A járólap alá kaparja el!

Jobb lenne inkább egy szánhúzó kutya.
Egy Husky, melynek szeme tengermély kék.
Ha elalszom néha a fotelemben,
Megbök az orrával, hogy élek-e még.
Segít feljutni a fárasztó lépcsőkön,
Mert rohadtul magas a hat emelet
S ha szusszanni próbálnék egy pillanatra,
A lakásig rángatná a testemet.

Vonyítanánk együtt elalvás előtt
S felriadna ránk a lakótelep,
A szirénát ő fújná hamisan üvöltve,
Amíg én rekedten énekelek!
Sokan ordítva a csöveket vernék,
Lassan megütné őket a guta!
Lehet, hogy mégis cserélnem kéne
És nem kéne nekem ekkora kutya!

A kínai szomszédom azt tanácsolta,
Szerinte legyen egy fiatal pincsi.
Kérdeztem tőle, hogy miért épp az?
„Te lenni buta. Me’ főtt rizzsel fincsi!’
Egy vadász barátom meghallotta ezt
S kezembe nyomott egy papírzacskót…
„Ajándékba adom, mert sok van belőle,”
Így kaptam végül egy kölyöktacskót!

Vakvezető kutyának ez sem való.
Kicsit buta, de engem szeret.
Nem zajong, nem rombol és nem énekel
És nem érti mi az az ebrendelet.
A lábamnál ülve halkan morog,
Amikor esténként alszunk az ágyon.
Aztán lefekszik és nem mocorog,
Amíg elnyom a jótékony álom.

Valaha volt egy gyönyörű kutyám.
Egy csodálatos, okos, keverék eb.
Jó ideje már, hogy elbúcsúztam tőle,
Szomorú vagyok, de nem lesz még egy!
A fenti történet csupán csak mese,
Egy rímekbe szedett aprócska vágy,
Semmilyen négylábú barátom sincsen,
De legalább enyém a franciaágy!

2024-10