Marha-búúú

Éltem az élete-múúúgy, ahogyan éltem,
Az elmúúúlástól talán sohasem féltem.
Nem érdekelt sosem a múúúlt és a jövő,
hisz gyorsan múúúlik a réten az idő.

Tinó koromban a bambúúúlás helyett
A búúúzatábla szélén néztem a hegyet.
Patámat hűtötte egy búúúvópatak,
Bőőőrömet sütötte az alpesi nap.

Azt mondják rólam, hogy bőőőbeszédű vagyok,
Mindig bőőőgök, és folyton panaszkodok.
Pedig hidd el, erre bőőőven van okom.
Elmondom mi történt egy búúúskomor napon:

Reggel egy öreg bőőőrárús érkezett,
Oldalról és szembőőől lefényképezett.
Azt múúútogatta, hogy forduljak felé,
Percek múúúlva meg, hogy feküdjek elé.

Múúúnkához látott, és méretet vett.
A fartőbőőől indulva a nyakamig ment.
Elővett zsebébőőől egy jó éles kést,
A bőőőrömből ki akart szabni egy részt.

Búúúrkolt szándékát nyomban észrevettem,
S ez ellen múúúszáj volt valamit tennem.
Nem hagytam magam, és bőőőszen ordítottam,
Majd teljes erőbőőől fenékbe rúgtam!

Búúúsan tapogatva a sajgó alfelet,
Messzire szállt a búúúzamező felett.
Ebbőőől is kiderült, ki a nagyobb marha;
Így jár az, aki a bőőőrömet akarja!

Ám ezzel csöbörbőőől vödörbe estem,
Ne-múúúszhattam meg a rettenetes tettem.
Búúúbánat öntötte el fájó szívemet,
Jöhet a vágóhíd a bőőőrtön helyett?

El kellett búúúcsúznom mezőtől, pataktól,
És délig csak bőőőgtem a gondolattól.
El akartam búúújni, vagy világgá menni,
Mert nem szerettem volna bőőőrkabát lenni!

Addig futottam, míg egy lebúúújhoz értem,
Melyet egy biztos búúúvóhelynek véltem.
Berúgtam az ajtót és bemúúútatkoztam:
Bőszörménybőőől jöttem… (De persze hazudtam.)

Egy búúúgó hang hívott: Gyere be kedves!
Búúújj ide hozzám, és légy velem rendes!
Jól esne veled egy kis búúújálkodás,
Bőőőven lesz időnk, mert nincs itt a gulyás!

A fénybőőől a sötét helységbe toppantam.
A búúúsulást nyomban a sarokba dobtam.
Egybőőől a bikák bikájává váltam,
A búúúgatás perceit már alig vártam!

Azonnal terpeszbőőől két patára álltam,
És csípőbőőől tüzelő cowboy-á válltam!
Órákon keresztül folyvást csak búúúboltam,
Arra, hogy bőőővérű, nem is gondoltam.

Bár csendben volt végig, egy „múúú-t” sem ejtve,
Múúúlattuk az időt egész álló este.
Neki látta-múúújra, de soha sem fáradt,
Unottan rágcsált egy búúúzavirág szárat.

A sokadik menete-múúútán kiakadt,
Mert farán a bőőőre csúnyán kilyukadt.
Búúúvalbélelt lett, de ezt is megoldottam;
És a bőőőrhibás részt többször befoltoztam.

Tőbőőől reszketett mind a két lábam,
És lassan elmúúúlt a korábbi vágyam.
Eldőlve mellé a múúúzsámat néztem,
És bömbőőőlni kezdtem a hajnali fényben!

Múúúszáj lesz ezúttal vulgárisnak lennem,
Nem tudom elbőőőgni ennél sokkal szebben.
Egybőőől a hányinger kerülgetett,
Mert bőőőrgolyók lógtak a tőgye helyett!

Menekülnöm kellett a kínos helyzetbőőől,
A karám falát áttörtem lendületbőőől!
Hazáig vágtatta-múúúgy mint egy versenyló,
Még soha sem volt a múúúltamban hasonló!

Később egy Holstein-Fríz lett a múúúzsám,
Boci szemeivel büszkén bámúúúlt énrám.
Múúúltjában akadt néhány sötét folt,
De amúúúgy erkölcsös tehén leány volt.

Boldogan éltünk a bőőőséges réten,
Egymáshoz búúújtunk hétszer egy héten.
Ilyenkor éreztem a bőőőre illatát,
S eszembe juttatta a búúúgó bikát.

Most, hogy elbőőőgtem az összes panaszom,
Tudnod kell mi történt az elmúúúlt tavaszon.
Ismét fenyeget a bőőőrtön rút réme,
Búúúcsúzóul jöjjön a történet vége!

Jött a bőőőrárus és nyájas volt velem,
Lágyan megpaskolta bőőőszme nagy fejem.
Heccbőőől még egyet a faromra húzott,
Odabúúújt hozzám, és a fülembe súgott:

Búúújdokolj csak marha, de bármit is teszel,
Előbb vagy utóbb a bőőőőrzakóm leszel!
Búúúcsút vettem tőle, és felrúgtam újra,
S messzire szállt a búúúzamezőn túlra!

2025-04