Üzenet

Azon a napon
Mikor megvakultam,
Ültem az ágyon
Lábamat lógattam.
Semmit sem értettem
Semmiről sem tudtam,
Arcom előtt kezem
Úgy ahogyan szoktam.

Becsuktam a szemem
Majd újra kinyitottam
És elvettem a kezem
De semmit sem láttam.
A rideg valóságtól
Enyhe sokkot kaptam
S önző sajnálatból
Sokáig sírtam.

Tíz perc kellett ahhoz,
Hogy magamhoz térjek
És újabb húsz ahhoz,
Hogy kevésbé féljek.
Lassan, óvatosan
Próbáltam felállni,
Az ágy széle mellett
A helységet bejárni.

Kapaszkodva szépen
Az ágy mellett álltam,
Még kettőt léptem
De máris megbántam.
Az asztalhoz értem
És pont eltaláltam,
Üvöltöttem egyet
A sípcsontom bánta.

Gyorsan megfordultam
A lábam kék lett
S rögtön borítottam
Egy otthagyott széket.
Kinyújtott karral
Mentem előre
S vakon tapogattam
Az üres levegőbe.

Két kézzel csapkodva
A falhoz értem,
Az ajtót kinyitva
A szekrénybe léptem.
Kiutat nem láttam
S talán eltévedtem,
Bátran bevallom:
Zsákutcába értem.

A szekrényből kijutva
Balra fordultam,
Zsibbadó lábamat
Alig-alig húztam.
Remegő kézzel
Az ajtót kerestem,
Közben a…mindegy
Jól odacsíptem.

Ultra magas hangon
Kezdtem énekelni,
A fájdalomtól próbáltam
Nem bepisilni.
Ahogy a kilincset
Újra lenyomtam,
Teljesen véletlen
A konnektorba nyúltam.

Remegtem kicsit
Pedig nem fáztam,
Tehetetlen dühömben
Magamat átkoztam.
A szerencse velem volt
Az ajtót kitártam
S végül a polcot
Még magamra rántottam.

Félig rokkantan
A géphez érkeztem
S ezt a kis verset
Rögtön legépeltem.
Legyen az az üzenet,
Hogy nem kell mindig sírni,
A vakságról is lehet
Humorosan írni.

2021-07