Sablonok
Mindig is érdeklődtem a művészetek iránt, azon belül is a festészethez és a grafikához vonzódtam. Számomra a rajzolás egy olyan kifejezési forma amiben örömömet lelem és remélem másoknak is örömet szerzek vele. Mint minden alkotó ember én is arra törekszem, hogy rajzaimmal, illetve festményeimmel megmutassak valamit magamból és abból, ahogy látom a világot.
Tóth “Tadeus” Gábor
Ébresztő!!!
Tizenöt éve, hogy csapdába estünk,
És ezalatt az idő alatt semmit sem tettünk!
Csak ültünk a babéron a langymeleg iszapban,
És hittünk az elhangzott negédes szavakban.
Ideje lenne már végre talpra állni,
És ezt a bagázst végleg hazavágni!
Csak azok a vakok, akik nem veszik észre,
Hogy hogyan is csalnak mindenkit lépre.
ígérnek ezt-azt, fűzfát és repülőt,
Malaszttal teljes fényes szép jövőt.
Fel kéne fogni, hogy a madzagjuk rohad,
És csak az a céljuk, hogy felkösd rá magad!
Azt súgják folyton, ez mindenkinek jó,
A luxus, a pénz csak nekik való!
Boldogabb maradsz, ha semmit sem teszel,
És lehet, hogy egyszer eleget eszel.
Fújják a nótát éjjel és nappal,
S így hangzik szájukból az új nemzeti dal:
Nem politizálunk, folyton csak pofázunk,
Tűsarkú cipőben a lábatokra állunk.
Nem politizálunk, de vígan lakomázunk,
Hogy megdögölj végre. Csak arra várunk!
Uszítunk csak és nem politizálunk!
Propagandánk van. Azzal operálunk!
Sok minden történt tizenöt év alatt,
Emeltek körénk betonból falat.
Lophattak éjjel és lophattak nappal,
Nem kellett törődni a felzúgó zajjal.
Mindenből leesett már több mint a fele,
Mert ez a kormányzás éltető ereje.
Ha a haveruk vagy bármi „is” lehetsz,
És ha jó helyre nyalsz, akármit megtehetsz!
Extra gazdag multimilliárdos,
(Csak, mint egy egyszerű felcsúti gázos!)
Vagy vadakat terelő fizetett juhász,
Zebrákat kergető antilopvadász.
Kóterben is lehetsz főigazgató,
Csak kell melléd egy gazdag támogató.
Mert nem eshet a renomédon sem’mij’en folt,
Ha tudod, hogy ki az a bizonyos Zsolt!!!
Elég, ha keresztény minisztered van,
Jól hangzik szájából az új nemzeti dal:
Nem politizálunk, csak türelmesen várunk.
Fekete kocsival a kapudba állunk.
Nem politizálunk, gyerekekre várunk.
Senki sem kérdez, mi akkor is felállunk!
Maszatolunk csak és nem politizálunk,
Egy jó barát kell és szép lesz az álmunk!
Nemsokára eljön a választás napja,
És kiderül az, hogy ki kinek az apja!
Kinek van kastélya és kinek van birtoka,
És kinek az állán fityeg még zsírtoka!
Ki repül aznap egy távoli reptérre,
És kinek csattan a bilincs a kezére!
A számokból az is kiderül rögtön,
Elég lesz-e a meglévő börtön.
Hogy méterszer méteres cellákba zárva
Reszkessenek végre az ítéletre várva!
Lesz, aki mindent másokra hárít.
De remélem a latba nem sokat számít!
A fülkében állva választani fogunk,
Mert ez a helyes, hisz magyarok vagyunk!
Mindegy, hogy honnan érkeztél szavazni,
Csak segíts a rendszert a fenébe zavarni!
S ha jó helyre teszed az ikszet a lapon,
Megérted miről is szól az új dalom:
Én nem politizálok, csak nektek pofázok!
Tiszta lelkiismerettel elétek állok!
Nem politizálok, csak türelmesen várok,
Hogy nyissátok ki végre hangosan a szátok!
Egy reménnyel teli tavaszra várok,
És arra, hogy lehulljon rólunk az átok!
2025-09
Nekem csak ennyi maradt meg belőle. Ez a két kép és a rajzai… és a neve: Nagy István “Meza” 1981-ben fiatalon távozott, tragikus körülmények között 28 évesen. Az álmai hasonlóak az enyémhez. Nyugodj békében.
Nyugaton a helyzet változatlan. (De kit érdekel a nyugat? Fő, hogy javulok)
Doki azt mondta, érthetetlen módon gyógyulok pedig nem csinálnak semmit. Ennek az állapotnak a megváltoztatása érdekében sötét zárkát kenyeret és vizet írt fel. Mondtam, hogy jól vagyok, de azt mondta azt csak én gondolom…előbb műt aztán mondjam 🙂 Az új műtétről nem mondott sokat. Valami olyasmit motyogott, hogy ezzel megvan a kötelező. Innentől műthet felügyelet alatt is. És ha minden klappol jövőre az engedélyét is visszakapja.
Megyek. Töltök magamba némi folyadékot. Cseppenként. Addig legyetek jók.
– Szia hercegem! Mit szeretnél?
– Kezitcsó… Izé Szia! Hát nem is tudom. Nyitva tecce.. vagytok már?
– Én egészen nyitva vagyok, ha akarod. A kolléganőimet nem tudom. de szerencséd van, épp rád érek. Kevés a kuncsaft, mondd mit szeretnél?
– Az-az igazság, hogy még sosem voltam ilyen helyzetben. Tudsz valamit ajánlani?
– Persze. Bár a vírus miatt egy kicsit csökkent a portfa… izé portof… az izé na mindegy a választék, de majd csak kitalálunk valamit. Mesélj, mit szeretnél. Biztos van valami elképzelésed.
– Hát nem tudom. Az a baj, hogy fogalmam sincs, hogyan működik ez az egész.
Kép: Meza
Festek. Elsősorban a magam örömére, de jó érzés, ha másoknak is örömére szolgál.
A környezet, a tárgyak szépsége, színe, fénye valamint az emberi esendőség – ezek a témák inspirálnak.
A Közszemle egy tőlem nem megszokott komolyabb írás. Aki akarja olvassa el. Más…
Felkerült a lapra a Negyvennyolc c. vers és a TU-BI című írás hanganyaga. Köszönet érte Füredi Krisztiánnak.
Abszurdisztán állatkertje
Létezik egy csodás ország,
Ahol a fű nagyon dús.
Népe igen furcsa fajta,
Hogyha vigad, akkor bús.
Káromkodva húzza vonja
A mindennapi rabigát,
De fütyörészve tologatja
A szarral teli taligát!
Neve legyen Abszurdisztán,
Rántotthús az alakja.
Valamikor hatalmas volt,
De ma már csak falatka.
Többszörösen átment rajta
Nyugati és keleti,
Ezért aztán az idegent
Egy lakó sem szereti.
Népek jöttek, ott ragadtak
Néhány emberöltőig,
Ettek – ittak, becsajoztak
Napestétől reggelig.
Krokodilbőr makkossaru,
Aranypénzen kisvirág,
Számukra csak az volt fontos:
Övék legyen a világ!
Melegvizes nagymedence,
Kacsatalpon forgó ház,
Nem érdekelt soha senkit,
Mi lesz, hogyha nem lesz gáz!
Órák hosszat lubickoltak,
Pazarolták a vizet,
Jólétükben nem értették:
Ki fogyaszt és ki fizet?
Abszurdisztán balga népe
Szótlan tűrte nem vitás,
Így éltek ők jó sokáig
A nyakukon mindig más.
Éheztek és gyakran fáztak
S szavukat sem hallani,
Maguknak sem merték mindezt
Sohasem bevallani.
Néha, mikor elegük lett,
Kerestek egy új utat.
Vasvillával, puszta kézzel
Döngették a kapukat.
A pazarló elnyomókat
Elkergették messzire,
Hogy másnap reggel más kerüljön
Az elzavartak helyébe!
Új vezetőt választottak.
Ígért nekik fűt és fát.
A cirkusz és a kenyér mellé
Adómentes pálinkát.
Mikor aztán trónra került,
Pénzelte a családot.
Éjjel – nappal hazudozott
És hergelte a világot!
Néhány évig sokat lopott
Szőtte a nagy terveket
S Abszurdisztán szegény népe
viselte a terheket.
Minden percben azt szajkózta:
Ez a világ széthullik.
Ő mondja meg az igazat
S mindenki más kamuzik!
Abszurdisztán vezérének
Agya folyton-folyvást járt.
A mérhetetlen hülyeségnek
Nem szab senki sem határt?
Azt gondolta, az lesz a jó,
Ha állatkertet emelnek
S abból élnek, amit eztán
A látogatók ’tejelnek’.
A gondolatot tett követte.
Kivágták az összes fát.
Abszurdisztán rongyos népe
Gyártott egy sor kalyibát.
Szedett – vedett faanyagból
Tákolták a kerítést,
Szögesdróttal foltozgatva
Minden nap egy újabb rést!
Alapoztak, falat húztak,
Elégett a közvagyon.
Sokan tették fel a kérdést:
Nem verhetnénk Őt agyon?
Kiírtak egy közbeszerzést
S megnyerték a főtendert!
Az elszivárgó aranyakból
Megvehettek több tengert.
Abszurdisztán birka népét
Ez a tény sem zavarta.
Jó lesz ez így! – mondogatták,
Mert a Vezér akarta.
Letették a szerszámokat
Elkészült az állatkert.
A benne lakók mind szabadok
Nem lesz köztük ’láncra vert’!
A madár röpde kör alakú,
Olyan, mint egy stadion:
Pár milliárd kellett hozzá.
Maradt rajta még haszon?
Kupolával van lefedve.
(A vörös csillag hiányzik)
Hallgasd, ahogy a sok madár
Csivitelve vitázik!
Odafent a galérián
Láthatsz néhány verebet.
A nagyok által hagyott morzsán
Hizlalják a begyeket.
Megnézünk pár jómadarat,
Sok köztük a papagáj.
Mindegyikük azt szajkózza:
Na nem tetszik, ne dumálj!
Van benne egy büszke páva,
Aki őrült táncot jár
És ha néha úgy van kedve,
Mindig másik vállra száll.
Rekedt hangon rikoltozik,
Ez ad neki csak vigaszt,
Bemeséli önmagának,
Hogy rajong érte a piac!
Mellette ül egy kakadu.
Bóbitája hatalmas.
Mondandója – bármit is mond –
Egysíkú és unalmas!
Egész napját lefoglalja
Az össze – vissza repkedés.
Vérben forgó szemén látszik
A felesleges stresszelés!
Vén keselyű ücsörög
A helység egyik fő helyén.
Kopasz nyakát tekergeti,
Csőre széle csupa prém.
Házmesterként felügyeli
A sok pimasz madarat,
Ő dönti el szigorúan:
Ki repül és ki marad!
Jobbra tőle szarkafészek
Fiókákkal van tele.
Folyton – folyvást imádkoznak,
Mindnek csukva a szeme.
Számuk bizony nagyon csekély,
(Kettővel sem osztható)
Ha majd egyszer szárnyra kelnek,
Viszik, ami lopható!
Nyugton ül az öreg bagoly,
Véres mind a két szeme.
Mindig huhog, sosem alszik,
Pedig néha kellene!
Éjfél előtt kettő perccel
Gondol egyet, felröhög,
Bűzös száján néhány passzust
Minden éjjel felböfög!
Bal felől a varjak ülnek,
Csóválják a fejüket.
Épp a saját társaiknak
vájják ki a szemüket.
Kapnak enni bőségesen,
Mindegyikük arra vár,
Miközben csak azt károgják:
Jaj, de szörnyű, jaj, de kár!
Mellettük egy furcsa csapat,
Szárnyuk vége tiszta vér.
Fekete szín bőrkabátban
Néhány tucat denevér.
Barátságos kis állatkák,
Ne dőlj be! Csak ámítás!
A fülrepesztő ultrahangban
Azt hallod, hogy: KITARTÁS!!!
Lépjünk ki a madárházból,
Nézzünk körül odakint!
Dagonyázó csüngőhasú!
(Ennél lejjebb nincsen szint)
Azt hiszed, hogy szilárd jellem?
Hatalmasat tévedtél!
Nem érdekli az, hogy ki vagy;
Csak, hogy éppen mit ettél!
A másik ólban él egy disznó,
A bendője végtelen.
Amit meglát felzabálja,
Az étvágya féktelen!
Olyan, mint egy malacpersely:
Széles nyílás van rajta.
Dobd be rajta minden pénzed
S nézd meg mi lesz alatta!
A következő létesítmény
Egy óriási hizlalda.
Idős néni azt írta ki:
A malacka eladva!
Megvette egy örökösnő
Debreceni virslinek.
(Kicsit bolond volt a pára
Nem hiányzik senkinek!)
Az udvar szélén bársonyos fű.
(Talán csigakifutó?)
Hófehér port kavar a szél,
Ha beszívod nyugtató.
Benne ül egy drogos csiga,
Merev, mint egy hátgerinc,
Minden percben beszólogat,
De az ’ügyről’ fingja sincs!
Zárt ketrecben ül egy sakál.
Bámul ki a világba.
Nemes prémjét mutogatja
S azt lesi, hogy ki látja.
Ketrecén egy zománctáblán
Azt olvasod: Nagy Árpi.
Ezt a nevet egymás után,
Hogyha prűd vagy, ne mond ki!
Koszlott bundás vén hiéna
Csak azt eszi, amit lel.
Vicsorogva röhög rajtad:
A következő te leszel!
Harácsol és mindent begyűjt,
Ha kérdezed nem felel.
(Jön érte egy helikopter
S villámgyorsan elszelel!)
Csörgedező kis patakban
Mosómedve mosogat.
Apró ügyes mancsaival
Kimossa a foltokat.
Dörzsöli a szürke szennyest,
Amíg minden hófehér.
Ezt a bundást jól figyeld meg,
Amit csinál kincset ér!
Gülüszemű kígyófajzat
Pislogva néz szerteszét.
Azt hitted, hogy elfelejtem?
Megnyugtatlak. Egy fenét!
Tojásait számolgató
Pápaszemes vipera,
Kétszer kettő lehet három?
A matekban nincs hiba!
Távolabb egy óriás Boa,
Testét pikkely borítja.
Körül fonja a torkodat,
Nem öl meg csak szorítja.
Levegőét könyöröghetsz,
De úgyis elhunysz végül.
Ha megemésztett, szarkupaccá
Válsz majd érték nélkül!
Ez a túra itt ért véget.
Látod? Minden rendben!
Abszurdisztán állatkertje
Így fejlődik csendben.
Persze, a nép sosem tanul.
Sokan agymosottak,
Van közöttük bátor ember,
De szólni ők is ’fosnak’!
A Vezérnek meg azóta is
Jár a bolond agya.
(Hogy a száját verné ki
A rettenetes ragya!!!)
Újra gondolt egy-két dolgot
S feladta a leckét:
Abszurdisztán büszke népe
Szerezzen egy medvét!
Eldugva, a bozótosban
Van egy medveketrec.
Ha megjön majd a gazdája,
Akkor nem lesz kecmec.
Kap a főnök ’szájrapuszit’,
Megveri a vállát.
Olyan pofont kaphat tőle,
Hogy lenyeli a nyálát!
Abszurdisztán állatkertje
Meg van még a kerítés.
Nyugat felől hallható
A fékevesztett nyerítés!
Talán, jön egy újabb vihar.
Ha a nép is úgy akarja:
Abszurdisztán szabad népe
A vezért elzavarja!
Fenti versem nem tartalmaz
Politikus szereplőt!
Hogyha mégis így gondolod,
Hívd a Google keresőt!
Írd be oda és meglátod:
(Szépen lebetűzve)
Abszurdisztán állatkertje
A fantáziád műve!
2022-09
0