Közszemle

FIGYELEM!!!

Kedves ismerőseim, barátaim, (valamint ezeken kívül a „nemkedves”, „nemismerőseim”, „nembarátaim” és az idegenek)!
Ez egy Öncélú, Önző Ön- és közveszélyes írás Önöknek. Természetesen, ha valakit nem érdekel, amit leírok az alábbiakban, azt nagyon kérem, NE olvasson tovább. Önvédelemből.

Most, hogy barátságosabb lett a hangulat, áttérnék a méltóságteljes Ön(ö)zésből a bizalmasabb tegeződésre. Persze csak ha nem baj.

Szóval még itt vagy? Helyes! Akkor folytatom.

Sajnálattal közlöm, hogy a következő néhány sorban nem lesz szó a mai divatnak megfelelő, érdekesnek tartott tartalmakról, mint például: Kutyusos, cukicicusos, gyilkolászós videók. Önjelölt, énekelni nem tudó, (ám annál jobban szerető) emberek produkcióiról sem.
Kihagytam a perverz pornografikus, hányingerkeltő utalásokat is.
Igen, a politikára gondoltam.
Ráadásul mindezeket a humor legkisebb jele nélkül írom.

Tovább olvastál??? Az legyen a te bajod.

Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor az talán azt jelenti, hogy érdekel a mondanivalóm. Vagy legalábbis kíváncsivá tettelek egy kicsit. (Vajon mit akar mondani ez a félnótás! Mindjárt kiderül!)

Rég nem láttalak téged és ha csak valami forradalmi dolog nem történik, azt hiszem ez így is marad egy ideig. Örülök, hogy itt vagy. Egy kissé úgy tűnhet, hogy össze-vissza beszélek. Pedig nem. Először azt gondolod majd, hogy olyan dologról lesz szó, ami nem fontos, teljesen egyértelmű, és amúgy is…
Hidd el, önző érdekből – már megint ez az Ön(ö)zés! – nekem fontos!

Itt vagy még? Akkor jó!

Ezen a ponton természetesen még meggondolhatod magad és dönthetsz úgy, hogy nem érdekel a süketelésem és nem olvasol tovább. A fontosabb teendőidre koncentrálsz, mint például a napi stressz okozta sebek nyalogatása. Vagy inkább megnéznél egy filmet? Ezt is megértem. Hiszen egyről beszélünk. A megértésről.

Na jó. Elég a rezsiből, illetve a rizsából…

Sokan tudják, (van, aki nem tudta?) idestova négy éve küzdök a démonjaimmal. Van egy, amelyik erősen ragaszkodik hozzám, már vagy két éve. Hozzá lehet (kell) szokni ahhoz, hogy reggelente a nyakadon ülve befogja a szemed, a konyhában mindig elgáncsol, legyőzendő akadályokat gördít eléd és a fürdőszobai tükörbe bámulva sem mondja azt, hogy „Szép vagy!”. (Persze miért is mondaná, hiszen nem tudnám megcáfolni.)
Ebben a helyzetben, amikor a nappalok és az éjszakák egyformára kopnak, amikor a sötét még nappal is annak látszik és a változatosságot felváltja a napi rutin – feltéve, ha nem rendezi át valaki a lakásodat. A tanulás más értelmet kap. Hogyan menj át az úton úgy, hogy ne te legyél a másnapi hírek címoldalán, vagy hogy a lépcsőfokok nem mások, mint matematikai állandók és fizikai törvények egységes halmaza. Előbb, vagy utóbb megtanulod (néhány csodálatos piruett és triplán leszúrt Rittberger után, hogy a számuk sohasem változik és hogy a gravitáció is mindig az alacsonyabb pont felé húzza az embert. Természetesen idővel ezek a dolgok lassan vagy gyorsan, de beépülnek és ösztönössé válnak. Egy elszámolt lépés, vagy egy valahol elvesztett, sosem volt egyensúly és egy feketeöves judomestert megszégyenítő tízpontos szaltó után máris túlvagy a vizsgán. Ha jól tanultál, megúszod. Persze, maradnak horzsolások és kék-zöld foltok, de ezek csak színesítik azokat a vicces sztorikat, amelyeket egy unatkozó haveri körben el lehet majd mesélni.
Vannak más feladataim is. Ezek többségét simán megoldom. Például, ha azt hiszed, hogy nem kihívás a folyó ügyek rendszeres intézése, akkor igazad van. Feltéve, ha fel tudsz adni egy pár szavas álláshirdetést. Mondjuk az alábbi szöveggel:
„Takarítónőt keresek fürdőszobai takarításra. Napi két három alkalommal. A fizetés ugyan minimális, de az elvárások legalább maximálisak. Mennyezet festésben szerzett gyakorlat előnyt jelent.
Jelentkezni a: ’Hurrá!!! Tudok állva pisilni!!!’ jeligével az irjnekem@kaneger.eu címen lehet.”

Rendben. Ha esetleg még eddig nem esett le, akkor jöjjön a nagy ’leleplezés’!

Bevallom őszintén: Foglalkozásomat tekintve hivatásos vak vagyok. Természetesen nem teljesen. Tökéletesen ’látom’ az emberi reakciókat, a viselkedést, az érzelmeket (kiemelten a szeretetet és a megdöbbenést) és minden mást is. Hallok mindent, beleértve a hátam mögött suttogókat. Nem, nem vagyok őrült. (legalábbis ezt mondták a hangok a fejemben).

Engem nem zavar, hozzá lehet szokni. De van, akit igen.

A környezetemben gyakran belefutok értelmezhetetlen reakciókba olyanoktól, akik még sosem láttak „Nullára redukált látóképességgel rendelkező, optikailag kihívásokkal küszködő egyedet”. Na jó, ez így hosszú és riasztóan hangzik. Egyszerűbben szólva: vakot.
Nem tudnak a dologgal mit kezdeni. Nem tudják, hogyan kell helyesen viselkedni, mi az, amit mondhatnak, tehetnek és mi az, amit nem. Elárulom a nagy titkot: Légy természetes.
A közhiedelemmel ellentétben nem szorulunk a nap minden másodpercében segítségre. (Például rettenetesen frusztráló, ha egy fél napom azzal telik, hogy a hatsávos út két oldala között közlekedek. Pusztán azért, mert a túlvezérelt segíteni szándékozó honpolgár – kérdés nélkül – mindig átsegít a másik oldalra. Pedig csak valakit várok.) Mondjuk, az sem segít sokat, amikor a nyitott csatornafedél előtt elordítja magát a szembejövő delikvens: „Vigyázz!!! Balra!!!” Azt már csak lefele haladtamban hallom, hogy halkan hozzáteszi: „Basszus!!! Nem neked!! Nekem balra!” Majd gyorsan elsunnyog. Sajnos tény, hogy az emberek többsége (és itt tisztelet a kivételeknek) nem tudja kezelni a velünk való viszonyt. Ebből aztán valódi segítség és fesztelen beszélgetés helyett jön a kínos téblábolás, a sajnálkozás és a szekunder szégyenérzet. Pedig ezek a szituációk nekünk sem kellemesek. Mi is emberek vagyunk, csak másképp látjuk a világot. Ugyanúgy írunk, olvasunk (hála a modern technikának), beszélünk, és érzünk, mint az ’épek’. Nekem még aktív teherautós jogosítványom is van, de ez egy másik történet. Ha szeretnéd, egy másik írásomban elmesélem.

Nem akarlak túlzottan untatni téged.

A lényeg, ha bárhol találkozunk, vagy találkozol hozzám hasonló vakegerekkel, kérlek, kezelj úgy minket, mint bárki mást. Megfoghatod a kezünket, ha késztetést érzel rá, akár meg is ölelhetsz bennünket. Örömmel vesszük majd. A sztereotípiákkal ellentétben normálisan viselkedünk (a körülményekhez képest). Nem nyáladzunk a nyakadba és nem tapogatunk női melleket sem az azonosítás érdekében. Talán az arcodat. Ha hagyod. Nem, nem fogunk panaszkodni (ecsetelve a sanyarú sorsunkat). Nem vagyunk fertőzőek sem. Ha megérintesz bármelyikünket, vagy hozzánk szólsz, nem leszel automatikusan vak. Ellenkezőleg. Kinyílik számodra egy pillanatra a Mi világunk, egy másik világ.

Ha a fenti írásommal esetleg rontottam az amúgy is alacsony közkedveltségemen, szólj.

Még mindig olvasol? Nagyon kitartó vagy!

Már nincs sok hátra. Csak a te kedvedért (és mert a leütések száma után kapom a fizetésemet) Az alábbiakban begépelem ide Tolsztoj: Háború és béke című művét…

Csak vicceltem!

2022-07