Kanegér

... Magamról - Másoknak

Sablonok

Tadeus

Mindig is érdeklődtem a művészetek iránt, azon belül is a festészethez és a grafikához vonzódtam. Számomra a rajzolás egy olyan kifejezési forma amiben örömömet lelem és remélem másoknak is örömet szerzek vele. Mint minden alkotó ember én is arra törekszem, hogy rajzaimmal, illetve festményeimmel megmutassak valamit magamból és abból, ahogy látom a világot.

                                                                                                Tóth “Tadeus” Gábor

Közszemle

FIGYELEM!!!

Kedves ismerőseim, barátaim, (valamint ezeken kívül a „nemkedves”, „nemismerőseim”, „nembarátaim” és az idegenek)!
Ez egy Öncélú, Önző Ön- és közveszélyes írás Önöknek. Természetesen, ha valakit nem érdekel, amit leírok az alábbiakban, azt nagyon kérem, NE olvasson tovább. Önvédelemből.

Most, hogy barátságosabb lett a hangulat, áttérnék a méltóságteljes Ön(ö)zésből a bizalmasabb tegeződésre. Persze csak ha nem baj.

Szóval még itt vagy? Helyes! Akkor folytatom.

Sajnálattal közlöm, hogy a következő néhány sorban nem lesz szó a mai divatnak megfelelő, érdekesnek tartott tartalmakról, mint például: Kutyusos, cukicicusos, gyilkolászós videók. Önjelölt, énekelni nem tudó, (ám annál jobban szerető) emberek produkcióiról sem.
Kihagytam a perverz pornografikus, hányingerkeltő utalásokat is.
Igen, a politikára gondoltam.
Ráadásul mindezeket a humor legkisebb jele nélkül írom.

Tovább olvastál??? Az legyen a te bajod.

Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor az talán azt jelenti, hogy érdekel a mondanivalóm. Vagy legalábbis kíváncsivá tettelek egy kicsit. (Vajon mit akar mondani ez a félnótás! Mindjárt kiderül!)

Rég nem láttalak téged és ha csak valami forradalmi dolog nem történik, azt hiszem ez így is marad egy ideig. Örülök, hogy itt vagy. Egy kissé úgy tűnhet, hogy össze-vissza beszélek. Pedig nem. Először azt gondolod majd, hogy olyan dologról lesz szó, ami nem fontos, teljesen egyértelmű, és amúgy is…
Hidd el, önző érdekből – már megint ez az Ön(ö)zés! – nekem fontos!

Itt vagy még? Akkor jó!

Ezen a ponton természetesen még meggondolhatod magad és dönthetsz úgy, hogy nem érdekel a süketelésem és nem olvasol tovább. A fontosabb teendőidre koncentrálsz, mint például a napi stressz okozta sebek nyalogatása. Vagy inkább megnéznél egy filmet? Ezt is megértem. Hiszen egyről beszélünk. A megértésről.

Na jó. Elég a rezsiből, illetve a rizsából…

Sokan tudják, (van, aki nem tudta?) idestova négy éve küzdök a démonjaimmal. Van egy, amelyik erősen ragaszkodik hozzám, már vagy két éve. Hozzá lehet (kell) szokni ahhoz, hogy reggelente a nyakadon ülve befogja a szemed, a konyhában mindig elgáncsol, legyőzendő akadályokat gördít eléd és a fürdőszobai tükörbe bámulva sem mondja azt, hogy „Szép vagy!”. (Persze miért is mondaná, hiszen nem tudnám megcáfolni.)
Ebben a helyzetben, amikor a nappalok és az éjszakák egyformára kopnak, amikor a sötét még nappal is annak látszik és a változatosságot felváltja a napi rutin – feltéve, ha nem rendezi át valaki a lakásodat. A tanulás más értelmet kap. Hogyan menj át az úton úgy, hogy ne te legyél a másnapi hírek címoldalán, vagy hogy a lépcsőfokok nem mások, mint matematikai állandók és fizikai törvények egységes halmaza. Előbb, vagy utóbb megtanulod (néhány csodálatos piruett és triplán leszúrt Rittberger után, hogy a számuk sohasem változik és hogy a gravitáció is mindig az alacsonyabb pont felé húzza az embert. Természetesen idővel ezek a dolgok lassan vagy gyorsan, de beépülnek és ösztönössé válnak. Egy elszámolt lépés, vagy egy valahol elvesztett, sosem volt egyensúly és egy feketeöves judomestert megszégyenítő tízpontos szaltó után máris túlvagy a vizsgán. Ha jól tanultál, megúszod. Persze, maradnak horzsolások és kék-zöld foltok, de ezek csak színesítik azokat a vicces sztorikat, amelyeket egy unatkozó haveri körben el lehet majd mesélni.
Vannak más feladataim is. Ezek többségét simán megoldom. Például, ha azt hiszed, hogy nem kihívás a folyó ügyek rendszeres intézése, akkor igazad van. Feltéve, ha fel tudsz adni egy pár szavas álláshirdetést. Mondjuk az alábbi szöveggel:
„Takarítónőt keresek fürdőszobai takarításra. Napi két három alkalommal. A fizetés ugyan minimális, de az elvárások legalább maximálisak. Mennyezet festésben szerzett gyakorlat előnyt jelent.
Jelentkezni a: ’Hurrá!!! Tudok állva pisilni!!!’ jeligével az irjnekem@kaneger.eu címen lehet.”

Rendben. Ha esetleg még eddig nem esett le, akkor jöjjön a nagy ’leleplezés’!

Bevallom őszintén: Foglalkozásomat tekintve hivatásos vak vagyok. Természetesen nem teljesen. Tökéletesen ’látom’ az emberi reakciókat, a viselkedést, az érzelmeket (kiemelten a szeretetet és a megdöbbenést) és minden mást is. Hallok mindent, beleértve a hátam mögött suttogókat. Nem, nem vagyok őrült. (legalábbis ezt mondták a hangok a fejemben).

Engem nem zavar, hozzá lehet szokni. De van, akit igen.

A környezetemben gyakran belefutok értelmezhetetlen reakciókba olyanoktól, akik még sosem láttak „Nullára redukált látóképességgel rendelkező, optikailag kihívásokkal küszködő egyedet”. Na jó, ez így hosszú és riasztóan hangzik. Egyszerűbben szólva: vakot.
Nem tudnak a dologgal mit kezdeni. Nem tudják, hogyan kell helyesen viselkedni, mi az, amit mondhatnak, tehetnek és mi az, amit nem. Elárulom a nagy titkot: Légy természetes.
A közhiedelemmel ellentétben nem szorulunk a nap minden másodpercében segítségre. (Például rettenetesen frusztráló, ha egy fél napom azzal telik, hogy a hatsávos út két oldala között közlekedek. Pusztán azért, mert a túlvezérelt segíteni szándékozó honpolgár – kérdés nélkül – mindig átsegít a másik oldalra. Pedig csak valakit várok.) Mondjuk, az sem segít sokat, amikor a nyitott csatornafedél előtt elordítja magát a szembejövő delikvens: „Vigyázz!!! Balra!!!” Azt már csak lefele haladtamban hallom, hogy halkan hozzáteszi: „Basszus!!! Nem neked!! Nekem balra!” Majd gyorsan elsunnyog. Sajnos tény, hogy az emberek többsége (és itt tisztelet a kivételeknek) nem tudja kezelni a velünk való viszonyt. Ebből aztán valódi segítség és fesztelen beszélgetés helyett jön a kínos téblábolás, a sajnálkozás és a szekunder szégyenérzet. Pedig ezek a szituációk nekünk sem kellemesek. Mi is emberek vagyunk, csak másképp látjuk a világot. Ugyanúgy írunk, olvasunk (hála a modern technikának), beszélünk, és érzünk, mint az ’épek’. Nekem még aktív teherautós jogosítványom is van, de ez egy másik történet. Ha szeretnéd, egy másik írásomban elmesélem.

Nem akarlak túlzottan untatni téged.

A lényeg, ha bárhol találkozunk, vagy találkozol hozzám hasonló vakegerekkel, kérlek, kezelj úgy minket, mint bárki mást. Megfoghatod a kezünket, ha késztetést érzel rá, akár meg is ölelhetsz bennünket. Örömmel vesszük majd. A sztereotípiákkal ellentétben normálisan viselkedünk (a körülményekhez képest). Nem nyáladzunk a nyakadba és nem tapogatunk női melleket sem az azonosítás érdekében. Talán az arcodat. Ha hagyod. Nem, nem fogunk panaszkodni (ecsetelve a sanyarú sorsunkat). Nem vagyunk fertőzőek sem. Ha megérintesz bármelyikünket, vagy hozzánk szólsz, nem leszel automatikusan vak. Ellenkezőleg. Kinyílik számodra egy pillanatra a Mi világunk, egy másik világ.

Ha a fenti írásommal esetleg rontottam az amúgy is alacsony közkedveltségemen, szólj.

Még mindig olvasol? Nagyon kitartó vagy!

Már nincs sok hátra. Csak a te kedvedért (és mert a leütések száma után kapom a fizetésemet) Az alábbiakban begépelem ide Tolsztoj: Háború és béke című művét…

Csak vicceltem!

2022-07

Nekem csak ennyi maradt meg belőle. Ez a két kép és a rajzai… és a neve: Nagy István “Meza” 1981-ben fiatalon távozott, tragikus körülmények között 28 évesen. Az álmai hasonlóak az enyémhez. Nyugodj békében.

 

Nyugaton a helyzet változatlan. (De kit érdekel a nyugat? Fő, hogy javulok)
Doki azt mondta, érthetetlen módon gyógyulok pedig nem csinálnak semmit. Ennek az állapotnak a megváltoztatása érdekében sötét zárkát kenyeret és vizet írt fel. Mondtam, hogy jól vagyok, de azt mondta azt csak én gondolom…előbb műt aztán mondjam 🙂 Az új műtétről nem mondott sokat. Valami olyasmit motyogott, hogy ezzel megvan a kötelező. Innentől műthet felügyelet alatt is. És ha minden klappol jövőre az engedélyét is visszakapja.
Megyek. Töltök magamba némi folyadékot. Cseppenként. Addig legyetek jók.

– Szia hercegem! Mit szeretnél?
– Kezitcsó… Izé Szia! Hát nem is tudom. Nyitva tecce.. vagytok már?
– Én egészen nyitva vagyok, ha akarod. A kolléganőimet nem tudom. de szerencséd van, épp rád érek. Kevés a kuncsaft, mondd mit szeretnél?
– Az-az igazság, hogy még sosem voltam ilyen helyzetben. Tudsz valamit ajánlani?
– Persze. Bár a vírus miatt egy kicsit csökkent a portfa… izé portof… az izé na mindegy a választék, de majd csak kitalálunk valamit. Mesélj, mit szeretnél. Biztos van valami elképzelésed.
– Hát nem tudom. Az a baj, hogy fogalmam sincs, hogyan működik ez az egész.

Kép: Meza

Festek. Elsősorban a magam örömére, de jó érzés, ha másoknak is örömére szolgál.
A környezet, a tárgyak szépsége, színe, fénye valamint az emberi esendőség – ezek a témák inspirálnak.

A Közszemle egy tőlem nem megszokott komolyabb írás. Aki akarja olvassa el. Más…

Felkerült a lapra a Negyvennyolc c. vers és a TU-BI című írás hanganyaga. Köszönet érte Füredi Krisztiánnak.

 
 
 
 

Abszurdisztán állatkertje

Létezik egy csodás ország,
Ahol a fű nagyon dús.
Népe igen furcsa fajta,
Hogyha vigad, akkor bús.
Káromkodva húzza vonja
A mindennapi rabigát,
De fütyörészve tologatja
A szarral teli taligát!

Neve legyen Abszurdisztán,
Rántotthús az alakja.
Valamikor hatalmas volt,
De ma már csak falatka.
Többszörösen átment rajta
Nyugati és keleti,
Ezért aztán az idegent
Egy lakó sem szereti.

Népek jöttek, ott ragadtak
Néhány emberöltőig,
Ettek – ittak, becsajoztak
Napestétől reggelig.
Krokodilbőr makkossaru,
Aranypénzen kisvirág,
Számukra csak az volt fontos:
Övék legyen a világ!

Melegvizes nagymedence,
Kacsatalpon forgó ház,
Nem érdekelt soha senkit,
Mi lesz, hogyha nem lesz gáz!
Órák hosszat lubickoltak,
Pazarolták a vizet,
Jólétükben nem értették:
Ki fogyaszt és ki fizet?

Abszurdisztán balga népe
Szótlan tűrte nem vitás,
Így éltek ők jó sokáig
A nyakukon mindig más.
Éheztek és gyakran fáztak
S szavukat sem hallani,
Maguknak sem merték mindezt
Sohasem bevallani.

Néha, mikor elegük lett,
Kerestek egy új utat.
Vasvillával, puszta kézzel
Döngették a kapukat.
A pazarló elnyomókat
Elkergették messzire,
Hogy másnap reggel más kerüljön
Az elzavartak helyébe!

Új vezetőt választottak.
Ígért nekik fűt és fát.
A cirkusz és a kenyér mellé
Adómentes pálinkát.
Mikor aztán trónra került,
Pénzelte a családot.
Éjjel – nappal hazudozott
És hergelte a világot!

Néhány évig sokat lopott
Szőtte a nagy terveket
S Abszurdisztán szegény népe
viselte a terheket.
Minden percben azt szajkózta:
Ez a világ széthullik.
Ő mondja meg az igazat
S mindenki más kamuzik!

Abszurdisztán vezérének
Agya folyton-folyvást járt.
A mérhetetlen hülyeségnek
Nem szab senki sem határt?
Azt gondolta, az lesz a jó,
Ha állatkertet emelnek
S abból élnek, amit eztán
A látogatók ’tejelnek’.

A gondolatot tett követte.
Kivágták az összes fát.
Abszurdisztán rongyos népe
Gyártott egy sor kalyibát.
Szedett – vedett faanyagból
Tákolták a kerítést,
Szögesdróttal foltozgatva
Minden nap egy újabb rést!

Alapoztak, falat húztak,
Elégett a közvagyon.
Sokan tették fel a kérdést:
Nem verhetnénk Őt agyon?
Kiírtak egy közbeszerzést
S megnyerték a főtendert!
Az elszivárgó aranyakból
Megvehettek több tengert.

Abszurdisztán birka népét
Ez a tény sem zavarta.
Jó lesz ez így! – mondogatták,
Mert a Vezér akarta.
Letették a szerszámokat
Elkészült az állatkert.
A benne lakók mind szabadok
Nem lesz köztük ’láncra vert’!

A madár röpde kör alakú,
Olyan, mint egy stadion:
Pár milliárd kellett hozzá.
Maradt rajta még haszon?
Kupolával van lefedve.
(A vörös csillag hiányzik)
Hallgasd, ahogy a sok madár
Csivitelve vitázik!

Odafent a galérián
Láthatsz néhány verebet.
A nagyok által hagyott morzsán
Hizlalják a begyeket.
Megnézünk pár jómadarat,
Sok köztük a papagáj.
Mindegyikük azt szajkózza:
Na nem tetszik, ne dumálj!

Van benne egy büszke páva,
Aki őrült táncot jár
És ha néha úgy van kedve,
Mindig másik vállra száll.
Rekedt hangon rikoltozik,
Ez ad neki csak vigaszt,
Bemeséli önmagának,
Hogy rajong érte a piac!

Mellette ül egy kakadu.
Bóbitája hatalmas.
Mondandója – bármit is mond –
Egysíkú és unalmas!
Egész napját lefoglalja
Az össze – vissza repkedés.
Vérben forgó szemén látszik
A felesleges stresszelés!

Vén keselyű ücsörög
A helység egyik fő helyén.
Kopasz nyakát tekergeti,
Csőre széle csupa prém.
Házmesterként felügyeli
A sok pimasz madarat,
Ő dönti el szigorúan:
Ki repül és ki marad!

Jobbra tőle szarkafészek
Fiókákkal van tele.
Folyton – folyvást imádkoznak,
Mindnek csukva a szeme.
Számuk bizony nagyon csekély,
(Kettővel sem osztható)
Ha majd egyszer szárnyra kelnek,
Viszik, ami lopható!

Nyugton ül az öreg bagoly,
Véres mind a két szeme.
Mindig huhog, sosem alszik,
Pedig néha kellene!
Éjfél előtt kettő perccel
Gondol egyet, felröhög,
Bűzös száján néhány passzust
Minden éjjel felböfög!

Bal felől a varjak ülnek,
Csóválják a fejüket.
Épp a saját társaiknak
vájják ki a szemüket.
Kapnak enni bőségesen,
Mindegyikük arra vár,
Miközben csak azt károgják:
Jaj, de szörnyű, jaj, de kár!

Mellettük egy furcsa csapat,
Szárnyuk vége tiszta vér.
Fekete szín bőrkabátban
Néhány tucat denevér.
Barátságos kis állatkák,
Ne dőlj be! Csak ámítás!
A fülrepesztő ultrahangban
Azt hallod, hogy: KITARTÁS!!!

Lépjünk ki a madárházból,
Nézzünk körül odakint!
Dagonyázó csüngőhasú!
(Ennél lejjebb nincsen szint)
Azt hiszed, hogy szilárd jellem?
Hatalmasat tévedtél!
Nem érdekli az, hogy ki vagy;
Csak, hogy éppen mit ettél!

A másik ólban él egy disznó,
A bendője végtelen.
Amit meglát felzabálja,
Az étvágya féktelen!
Olyan, mint egy malacpersely:
Széles nyílás van rajta.
Dobd be rajta minden pénzed
S nézd meg mi lesz alatta!

A következő létesítmény
Egy óriási hizlalda.
Idős néni azt írta ki:
A malacka eladva!
Megvette egy örökösnő
Debreceni virslinek.
(Kicsit bolond volt a pára
Nem hiányzik senkinek!)

Az udvar szélén bársonyos fű.
(Talán csigakifutó?)
Hófehér port kavar a szél,
Ha beszívod nyugtató.
Benne ül egy drogos csiga,
Merev, mint egy hátgerinc,
Minden percben beszólogat,
De az ’ügyről’ fingja sincs!

Zárt ketrecben ül egy sakál.
Bámul ki a világba.
Nemes prémjét mutogatja
S azt lesi, hogy ki látja.
Ketrecén egy zománctáblán
Azt olvasod: Nagy Árpi.
Ezt a nevet egymás után,
Hogyha prűd vagy, ne mond ki!

Koszlott bundás vén hiéna
Csak azt eszi, amit lel.
Vicsorogva röhög rajtad:
A következő te leszel!
Harácsol és mindent begyűjt,
Ha kérdezed nem felel.
(Jön érte egy helikopter
S villámgyorsan elszelel!)

Csörgedező kis patakban
Mosómedve mosogat.
Apró ügyes mancsaival
Kimossa a foltokat.
Dörzsöli a szürke szennyest,
Amíg minden hófehér.
Ezt a bundást jól figyeld meg,
Amit csinál kincset ér!

Gülüszemű kígyófajzat
Pislogva néz szerteszét.
Azt hitted, hogy elfelejtem?
Megnyugtatlak. Egy fenét!
Tojásait számolgató
Pápaszemes vipera,
Kétszer kettő lehet három?
A matekban nincs hiba!

Távolabb egy óriás Boa,
Testét pikkely borítja.
Körül fonja a torkodat,
Nem öl meg csak szorítja.
Levegőét könyöröghetsz,
De úgyis elhunysz végül.
Ha megemésztett, szarkupaccá
Válsz majd érték nélkül!

Ez a túra itt ért véget.
Látod? Minden rendben!
Abszurdisztán állatkertje
Így fejlődik csendben.
Persze, a nép sosem tanul.
Sokan agymosottak,
Van közöttük bátor ember,
De szólni ők is ’fosnak’!

A Vezérnek meg azóta is
Jár a bolond agya.
(Hogy a száját verné ki
A rettenetes ragya!!!)
Újra gondolt egy-két dolgot
S feladta a leckét:
Abszurdisztán büszke népe
Szerezzen egy medvét!

Eldugva, a bozótosban
Van egy medveketrec.
Ha megjön majd a gazdája,
Akkor nem lesz kecmec.
Kap a főnök ’szájrapuszit’,
Megveri a vállát.
Olyan pofont kaphat tőle,
Hogy lenyeli a nyálát!

Abszurdisztán állatkertje
Meg van még a kerítés.
Nyugat felől hallható
A fékevesztett nyerítés!
Talán, jön egy újabb vihar.
Ha a nép is úgy akarja:
Abszurdisztán szabad népe
A vezért elzavarja!

Fenti versem nem tartalmaz
Politikus szereplőt!
Hogyha mégis így gondolod,
Hívd a Google keresőt!
Írd be oda és meglátod:
(Szépen lebetűzve)
Abszurdisztán állatkertje
A fantáziád műve!

2022-09

 

 
 
0

Vélemény, hozzászólás?