Kanegér

🔉 TĂŒkörlĂ©lek-NekrolĂłg egy borzĂ©rt

Egy hideg, Ƒsz vĂ©gi, ködös estĂ©n a borz ballagott a kerĂ©kpĂĄrĂșt mentĂ©n. A falu hatĂĄrĂĄtĂłl az erdƑ felĂ©, közvetlenĂŒl az autĂłĂșt szĂ©lĂ©n. Nem volt mĂĄs körĂŒlötte, csak a csend. A fejĂ©ben az jĂĄrt, hogy minĂ©l elƑbb hazaĂ©rjen a csalĂĄdjĂĄhoz. MĂĄr csak pĂĄr mĂ©tert kellett megtennie, az illatos, avarral tömöttlyukhoz, melyben az utĂłbbi idƑben fĂ©szkeltek.

A borz ĂĄltalĂĄban minden feltƱnĂ©st kerĂŒlt, Ăłvatosan közlekedett, mint most is. OrrĂĄt gyanakvĂłan felemelve beleszimatolt a levegƑbe, hallgatĂłzott kicsit, körĂŒlnĂ©zett, majd miutĂĄn meggyƑzƑdött, hogy semmilyen veszĂ©ly nem fenyegeti az Ă©letĂ©t elindult, a tĂșloldalra a lyuk felĂ©. TudatĂĄig nem jutott el az a halk zĂșgĂĄs, amely az idƑ haladtĂĄval egyre csak erƑsödött. A semmibƑl Ă©les fĂ©ny vetĂŒlt rĂĄ, egy csattanĂĄst hallott, majd elalĂ©lt


B-A rém


Arra Ă©bredt, hogy a bicikli Ășt melletti ĂĄrokban fekszik. Zsigereiben Ă©rezte a metszƑ hideget, ĂĄm Ă©rdekes mĂłdon mĂ©gsem fĂĄzott. Szemei ĂŒvegesen meredtek a vilĂĄgra, teste nem mozdult. Arra vĂĄrt, hogy ez a zsibbadĂĄs, amely vĂ©gtagjait fogsĂĄgba ejtette elmĂșljon. Hogy Ășjra tudja mozgatni a fejĂ©t Ă©s a lĂĄbait. De ez nem törtĂ©nt meg. Azon elmĂ©lkedett, vajon mi törtĂ©nhetett. Meghalni egĂ©szen bizonyosan nem halt meg, hiszen gondolkodik Ă©s lĂĄt.

Eljött a kora hajnal. Minden egy kicsit zĂșzmarĂĄs lett. Teste a hidegtƑl elgĂ©mberedett, merevvĂ© vĂĄlt. DĂ©l felĂ© egy ember közelĂ­tett felĂ©. Lehajolt hozzĂĄ Ă©s azt mondta: „A fenĂ©be! Ha elƑbb jövök, legalĂĄbb a bundĂĄjĂĄt haza vihettem volna.” A borz megprĂłbĂĄlt tiltakozni, Ă©lesen felvisĂ­tani, hogy hagyjĂĄk Ƒt bĂ©kĂ©n. De aztĂĄn fĂĄradtan, lemondĂłan inkĂĄbb csendben maradt. Minek, hisz az ember nem Ă©rtheti meg az Ƒ panaszĂĄt. Mikor az ember tovĂĄbb ment, a nap melegĂ©tƑl tudattalan ĂĄlomba szenderĂŒlt.

KĂ©sƑbb, amikor Ășjra este lett Ă©s megint hideg, a borz Ășgy gondolta, lassan törtĂ©nhetne mĂĄr valami, hisz kezdett kĂ©nyelmetlen lenni szĂĄmĂĄra ez az ĂĄllapot. Egy ideig mĂ©g hallgatta a lĂĄgy szellƑ neszezĂ©sĂ©t, nĂ©zte a csillagok jĂĄtĂ©kĂĄt Ă©s ismĂ©t elalĂ©lt.

Nappal lett Ă©s Ășjra Ă©jjel. Sokszor, szĂĄmolatlanul. Emberek jöttek-mentek a hosszĂș egyenes bicikliĂșton. NĂ©melyek, mikor meglĂĄttĂĄk, ĂłriĂĄsi körben kikerĂŒltĂ©k. Egyesek vetettek rĂĄ egy szĂĄnakozĂł pillantĂĄst, mĂĄsok közelebb mentek, megnĂ©ztĂ©k, de nem tettek semmit. A borz Ășgy gondolta, csak egy kis segĂ­tsĂ©gre lenne szĂŒksĂ©ge Ă©s Ășjra jĂĄrhatna, Ășjra futhatna. De senki sem segĂ­tett rajta.

Arra Ă©bredt, hogy leesett a hĂł. Nem szerette nagyon ezt a fehĂ©r, hideg dolgot, amitƑl mindig loncsos lett a bundĂĄja. NĂ©ha csak ĂłrĂĄk alatt sikerĂŒlt letisztĂ­tania magĂĄt. De ahogy vastagodott a hĂłrĂ©teg, egyre kevĂ©sbĂ© fĂĄzott. MielƑtt egy nagyobb hĂłpehely vĂ©gleg eltakarta elƑle a kilĂĄtĂĄst, mĂ©g felfigyelt egy az Ă©gen ĂĄtsuhanĂł fĂ©nycsĂ­kra. Közben csengettyƱ hangjĂĄt vĂ©lte hallani.

Teltek mĂșltak a hetek. Kezdett egyre melegebb lenni. A hĂłnak mĂĄr nyoma sem volt. Nem Ă©rzett Ă©hsĂ©get. Ez furcsa volt, mert addig mindig csak enni akart. Egy idƑ utĂĄn a borz azt vette Ă©szre, hogy az orra mellett elƑbukkant egy fƱszĂĄl. Vastag Ă©s erƑs volt. BĂĄr az illatĂĄt nem Ă©rezte, de azt gondolta, finom lehet.

Nem volt Ă©hes. Azt Ă©rezte, hogy hasa egyre jobban felpuffad, szƱk lesz a bƑre lassacskĂĄn. Kicsit kĂ©nyelmetlen Ă©rzĂ©s volt.

Egy illatos tavaszi napon egy fĂ©rfi jĂĄrt arra. Amikor az meglĂĄtta a borzot, lehajolt hozzĂĄ Ă©s noteszĂ©be jegyzetelt valamit. Közben azt mormogta: „Ez tƱrhetetlen! Ez botrĂĄny! CsinĂĄlnia kĂ©ne valakinek valamit! Ezt le kell Ă­rnom Ă©s Ă©rtesĂ­tenem kell valakit!” A borz ekkor azt gondolta, ez az ember majd segĂ­teni fog neki.

De nem így lett


Majd Ășjabb nappalok Ă©s Ă©jszakĂĄk jöttek. Gyorsan vĂĄltva egymĂĄst. A hasĂĄrĂłl Ă©s a prĂ©mje alĂłl – ahogy az idƑ telt – szĂ©pen lassan eltƱnt a puffadĂĄs. Úgy Ă©rezte, kezd belesimulni a földbe. Ez jĂł jelnek tƱnt, hisz Ă­gy talĂĄn lĂĄthatatlan lesz egy idƑ utĂĄn.

Egy nap kĂ©t ember jött narancssĂĄrga mellĂ©nyben. zsĂĄk volt a kezĂŒkben. Az egyikĂŒk azt mondta:

„JĂłzsi! Ezt Ă©n nem teszem be a zsĂĄkba! TĂșl bĂŒdös. MenjĂŒnk inkĂĄbb Ă©s mondjuk azt, hogy nem talĂĄltuk meg.”

A borz prĂłbĂĄlta összerakni a szavakat. Értelmezni mi az, hogy bĂŒdös. A csalĂĄdban a bĂŒdös dicsĂ©retnek szĂĄmĂ­t. A kĂ©t ember egy kis lekaszĂĄlt fĂŒvet hĂșzott rĂĄ, betakarva ezzel Ɛt. HĂĄlĂĄs volt nekik ezĂ©rt


A borz elgyötörten azt gondolta, tavasz van. ElfĂĄradt. MegprĂłbĂĄlta szemĂ©t lecsukni, ĂĄm ez nem sikerĂŒlt. NyĂĄr lett. Lassan eggyĂ© vĂĄlt a földdel. Egy kis szellƑ fĂșjta meg a rĂĄtett szĂ©nĂĄt. A borz lelke volt. Azt suttogta:

„Aludj jól drága barátom. Veled voltam hat hónapig, most távozom. Ég veled!”

Egy idƑ mĂșlva, a borzbĂłl mĂĄr nem maradt semmi. A helyĂ©n fƱ nƑtt. Igaz, kicsit gyorsabban Ă©s dĂșsabban, mint mĂĄshol.

Többé senki nem emlékezett rå.

2021-04

0

Vélemény, hozzåszólås?