Kanegér

... Magamról - Másoknak

🔉 Tükörlélek-Nekrológ egy borzért

Meghallgathatod Borbély Alíz előadásában

Egy hideg, ősz végi, ködös estén a borz ballagott a kerékpárút mentén. A falu határától az erdő felé, közvetlenül az autóút szélén. Nem volt más körülötte, csak a csend. A fejében az járt, hogy minél előbb hazaérjen a családjához. Már csak pár métert kellett megtennie, az illatos, avarral tömöttlyukhoz, melyben az utóbbi időben fészkeltek.

A borz általában minden feltűnést került, óvatosan közlekedett, mint most is. Orrát gyanakvóan felemelve beleszimatolt a levegőbe, hallgatózott kicsit, körülnézett, majd miután meggyőződött, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti az életét elindult, a túloldalra a lyuk felé. Tudatáig nem jutott el az a halk zúgás, amely az idő haladtával egyre csak erősödött. A semmiből éles fény vetült rá, egy csattanást hallott, majd elalélt…

B-A rém

…Arra ébredt, hogy a bicikli út melletti árokban fekszik. Zsigereiben érezte a metsző hideget, ám érdekes módon mégsem fázott. Szemei üvegesen meredtek a világra, teste nem mozdult. Arra várt, hogy ez a zsibbadás, amely végtagjait fogságba ejtette elmúljon. Hogy újra tudja mozgatni a fejét és a lábait. De ez nem történt meg. Azon elmélkedett, vajon mi történhetett. Meghalni egészen bizonyosan nem halt meg, hiszen gondolkodik és lát.

Eljött a kora hajnal. Minden egy kicsit zúzmarás lett. Teste a hidegtől elgémberedett, merevvé vált. Dél felé egy ember közelített felé. Lehajolt hozzá és azt mondta: „A fenébe! Ha előbb jövök, legalább a bundáját haza vihettem volna.” A borz megpróbált tiltakozni, élesen felvisítani, hogy hagyják őt békén. De aztán fáradtan, lemondóan inkább csendben maradt. Minek, hisz az ember nem értheti meg az ő panaszát. Mikor az ember tovább ment, a nap melegétől tudattalan álomba szenderült.

Később, amikor újra este lett és megint hideg, a borz úgy gondolta, lassan történhetne már valami, hisz kezdett kényelmetlen lenni számára ez az állapot. Egy ideig még hallgatta a lágy szellő neszezését, nézte a csillagok játékát és ismét elalélt.

Nappal lett és újra éjjel. Sokszor, számolatlanul. Emberek jöttek-mentek a hosszú egyenes bicikliúton. Némelyek, mikor meglátták, óriási körben kikerülték. Egyesek vetettek rá egy szánakozó pillantást, mások közelebb mentek, megnézték, de nem tettek semmit. A borz úgy gondolta, csak egy kis segítségre lenne szüksége és újra járhatna, újra futhatna. De senki sem segített rajta.

Arra ébredt, hogy leesett a hó. Nem szerette nagyon ezt a fehér, hideg dolgot, amitől mindig loncsos lett a bundája. Néha csak órák alatt sikerült letisztítania magát. De ahogy vastagodott a hóréteg, egyre kevésbé fázott. Mielőtt egy nagyobb hópehely végleg eltakarta előle a kilátást, még felfigyelt egy az égen átsuhanó fénycsíkra. Közben csengettyű hangját vélte hallani.

Teltek múltak a hetek. Kezdett egyre melegebb lenni. A hónak már nyoma sem volt. Nem érzett éhséget. Ez furcsa volt, mert addig mindig csak enni akart. Egy idő után a borz azt vette észre, hogy az orra mellett előbukkant egy fűszál. Vastag és erős volt. Bár az illatát nem érezte, de azt gondolta, finom lehet.

Nem volt éhes. Azt érezte, hogy hasa egyre jobban felpuffad, szűk lesz a bőre lassacskán. Kicsit kényelmetlen érzés volt.

Egy illatos tavaszi napon egy férfi járt arra. Amikor az meglátta a borzot, lehajolt hozzá és noteszébe jegyzetelt valamit. Közben azt mormogta: „Ez tűrhetetlen! Ez botrány! Csinálnia kéne valakinek valamit! Ezt le kell írnom és értesítenem kell valakit!” A borz ekkor azt gondolta, ez az ember majd segíteni fog neki.

De nem így lett…

Majd újabb nappalok és éjszakák jöttek. Gyorsan váltva egymást. A hasáról és a prémje alól – ahogy az idő telt – szépen lassan eltűnt a puffadás. Úgy érezte, kezd belesimulni a földbe. Ez jó jelnek tűnt, hisz így talán láthatatlan lesz egy idő után.

Egy nap két ember jött narancssárga mellényben. zsák volt a kezükben. Az egyikük azt mondta:

„Józsi! Ezt én nem teszem be a zsákba! Túl büdös. Menjünk inkább és mondjuk azt, hogy nem találtuk meg.”

A borz próbálta összerakni a szavakat. Értelmezni mi az, hogy büdös. A családban a büdös dicséretnek számít. A két ember egy kis lekaszált füvet húzott rá, betakarva ezzel Őt. Hálás volt nekik ezért…

A borz elgyötörten azt gondolta, tavasz van. Elfáradt. Megpróbálta szemét lecsukni, ám ez nem sikerült. Nyár lett. Lassan eggyé vált a földdel. Egy kis szellő fújta meg a rátett szénát. A borz lelke volt. Azt suttogta:

„Aludj jól drága barátom. Veled voltam hat hónapig, most távozom. Ég veled!”

Egy idő múlva, a borzból már nem maradt semmi. A helyén fű nőtt. Igaz, kicsit gyorsabban és dúsabban, mint máshol.

Többé senki nem emlékezett rá.

2021-04

0

Vélemény, hozzászólás?