Bűnbocsánat

Mióta megszülettem éltem ahogy tudtam.
Rongyokban fáztam bárhol elaludtam.
Az utcákat járva mindig éhes voltam,
Hazudtam, csaltam, néha néha loptam.
Párszor a vak koldus összegyűjtött pénzét,
Vagy a piaci árus ott felejtett mézét.
Ha elkaptak, úgy vertek, hogy fájt
És csak reméltem… a kereskedő gyorsan megbocsájt.

Mikor gyermekből nagy kamasszá váltam,
Ha kellett egy erdőt is kivágtam.
Míg nappal a gazda előtt álltam,
Addig éjjel a gazdasszonnyal háltam.
Mondtam neki ezernyi bókot
És ő hagyta, hogy az ajkáról lopjam a csókot.
Később a gazda az ajtót rúgta ránk
És remélni tudtam ezúttal csak elbocsát.

Aztán a hegyekben mentem, szerzetes lettem,
Egy ősi elfeledett szerzetesrendben.
Későn feküdtem és korán keltem,
Hitemmel oltva parázsló lelkem.
Később a parazsat eloltottam
És a perselyből a pénzt mind elloptam.
Senki nem kiáltott nekem megálljt,
Remélem az egyház ez egyszer megbocsájt.

Aztán útonálló lettem, folyton csak kegyetlenkedtem.
Mások pénzét vígan elvettem,
A pénzért bárkit megölhettem.
A pénzből szeretőt vehettem,
Vígan éltem, egész nap dorbézoltam.
A kocsmárossal is csak ordítottam.
Akkor gazdagtól, szegénytől egyaránt loptam.
Elloptam mindent gulyát, kondát, nyájt.
Remélem a sok ember egyszer csak megbocsájt.

Most fogoly vagyok, nem dorbézolok,
Nem is fázom és ételt sem lopok.
Erdőt sem vágok és gazdasszonnyal sem hálok.
A persely pénzt sem viszem és templomba sem járok.
Nem rablok és nem ontok vért,
De meg kell bűnhődnöm mindezért.
A kötél alatt állok és várom a csodát
Remélem Isten egyszer mindezért megbocsájt.

2020 június