Robot

Felébredek, minden nap egyforma,
Újabb út nyílik megint a pokolba.
Olyan vagyok, mint egy átkozott robot:
Öntesztet futtatok és nem gondolkodok.
Magamat bekapcsolva lassan elindulok,
Közben önkontrollról álmodozok.

Első helyen a központi kompjúter.
Van pár gondolat, ami a tettekig nem jut el.
A rendszer fut, még üzemképes,
Nemsokára lesz csak negyvennyolc éves.
Képes még arra, hogy parancsokat adjon
És minden utasítást végre is hajtson.

A memória hibás, időnként kihagy,
Ha találkoztok lehet, hogy nem tudja ki vagy.
Felrémlenek benne a kifakult fényképek,
De nem talál bennük igazi értéket.
Már nem fűzi össze az arcot a hanggal,
Csak foltokat lát, szüntelen zajjal.

Csikorogva mozdulnak az öreg fogaskerekek
És nagyon merevek a rozsdás izületek.
Nem mindig működik az ujjak mozgatása,
Leállt a középső ujj mechanikája.
Vádlón, mereven mutat fel az égre,
Hogy az üzenetet mindenki biztosan megértse.

A reaktor zöld, halkan felpörög,
Csendben üzeni: Várj! Mindjárt jövök.
Lomha tempóval indul céltalan útjára,
Okafogyottá vált minden dobbanása.
Ahogy lejár az előírt ciklusa,
Egyre jobban kihagy megszokott ritmusa.

Optikai bemenet: Nyitható, csukható.
Eddig jó, csak épp a kép nem látható.
Hangegység rendben, de halk a hangerő,
Rég cserére szorul az elavult vevő.
Mikrofonpróba: Három, kettő, egy!
Recsegve szól, de egyre megy.

Tervezőmnek hála, a próbát kiálltam.
Bevallom végre, üzemképessé váltam.
Nehezemre esik, de emberi arcot öltök
És magamba friss üzemanyagot töltök.
Ahogy a forró kávé az ereimben árad,
Úgy ugorhatok neki újra a vakvilágnak.

2021-06