Az árny

Fekszem az ágyon és arra ébredek,
Hogy éjfél elmúlt, de valami nem kerek.
Rohadtul fázom, azt hiszem lázam van.
Túlvilági erőt érzek a házamban!

A frász kerülget, testem egy katlan.
Lábam kilóg, rövid a paplan.
A hideg szobában leheletem látszik,
Idegeim húrján egy gonosz démon játszik.

Valami mozdul, a holdfény rávetül,
Érzem, hogy a szobában nem vagyok egyedül.
A hideg kirázott, lelkem megfagyott,
Sohasem láttam még ilyen alakot.

Parázsló szeme a végtelen sötétből,
Vicsorog rám az ajtó réséből.
Sikolt egyet, arra eszmélek,
Az egész rémisztő, de már nem félek.

Kasza a kezében, ezer fog szájában.
„Eljöttem érted!” Mormogja magában.
Messziről nézem, egyre csak rettegek,
Időm lejárt. Tudom, hogy elmegyek.

Nagyon izgulok, még nem állok készen.
Nehogy már a Halál, miattam késsen!
Kilépek rögtön a jó meleg ágyból,
Hogy méltón távozzak ebből a világból.

Az ágy mellett állok, anyaszült meztelen.
Hideg a padló, léptem is nesztelen.
Egyet még nyelek, szemem már csukva,
Lassuló lélegzet, a lelkem is tiszta.

Erőt veszek magamon és közelebb lépek,
Olyan borzalmas, hogy felé sem nézek.
De a telihold fénye a padlóra vág,
Így mutatva meg, mi a valóság.

A rém, aki ezúttal előttem áll,
Nem más, mint egy aprócska, tízcentis halál.
Hatalmas szemekkel kérdőn néz rám,
Nem érti ki vagyok és hol van a ruhám.

Dühösen tol az útjából félre
S fennhangon von emígy kérdőre:
Nem tudom, miért állsz pucéran előttem?
De állj félre öreg! A hörcsögért jöttem!

2021-10