Időutazás

Állok céltalan a garázs közepén,
A kettőezer-húszas évek elején.
Fogalmam sincs, mihez is kezdjek,
Ötletem sincs, hogy mit is keressek.
Bárhová nézek, szemetet látok.
Körül sem nézek, csak nekilátok.
Málló dobozok, sárguló akták,
Negyvennyolc éve, hogy halomba rakták.

A poros polcokon milliónyi emlék.
Van köztük olyan, amit néha elfelednék.
Kinyitok egy mappát, benne gyűrött fénykép,
Mosolyogva sóhajtok: Te vajon élsz még?
Könnyeimmel küszködök és csendben pakolok,
Válogatás nélkül mindent kidobok.
Itt egy régi tankönyv, ott egy faliszőnyeg,
Múltamból itt maradt elfelejtett szörnyek.

Nem bírom tovább! Leülök pihenni.
Nehéz a portól friss levegőt venni.
Remélem, Isten küld majd egy jelet
És elhagyhatom hamar ezt a rothadó helyet.
Fél órával később, sokkal jobban vagyok.
Már majdnem tiszta minden elátkozott sarok.
Fáradtan nézek a helységben körbe
És meglátok valamit egy törött tükörben.

Egy sötét sarokban, rozzant szekrény áll.
A fal mellett a résből egy füzet kandikál.
Pontosan olyan, mint amire vágytam,
De hogy kerülhet ide? Még sohasem láttam!
Ott volt előttem teljes pompájában,
Halványan derengett a bűvös félhomályban.
Kihúzom a résből, két ujjal megfogva
S látom, hogy a fedlapra a nevem van felírva.

Mi történik velem? Elszürkül a világ!
Felizzik a borítón egy rózsaszín virág.
Lelassul az idő, zúgni kezd egy darázs,
Eltűnnek a polcok és velük a garázs.
Hallom, ahogy valahol egy kutya vadul morog.
Ránézek a karórámra, visszafelé forog!
Minden megáll, már mozdulni sem tudok,
Még látom a virágot s aztán elájulok.

Zavartan ébredek, nem tudom hol vagyok!
Körülöttem házak és sötét ablakok.
Jéghideg a talaj, a puszta földön fekszem.
Remegek és fázok. Kihűlt a testem.
Lassan felállok, a leheletem látszik,
Egy pajkos szellő a hópihékkel játszik.
Valahol a távolban egy vonat zakatol.
Térerő nincs, a mobilom vacakol.

Keresek valakit, egy biztos támpontot,
Hogy legalább meg tudjam, jelenleg hol vagyok.
Az órámra nézek, „háromórahúsz”.
Az út túloldalán egy férfi kocsit húz.
Nem megyek közelebb, csak átkiabálok:
Elnézést Uram! Jó reggelt kívánok!
Vastag sál van a nyakára tekerve,
Nem szól semmit, csak megy tovább előre.

Hall engem kérem? – Kiáltom hangosan. –
Nem vagyok ismerős ebben a városban!
Nem tudom mi történt, azt hiszem elvesztem,
Elájultam valahol és a közelben ébredtem!
A férfi rám néz és azt mondja nyugodtan:
December huszadika, csütörtök reggel van.
Látja az arcomat és hozzáteszi halkan:
Persze, kilencszázhetvenháromban.

Értem a szavakat, de rosszul vagyok nagyon.
A születésnapom van ezen a napon.
Most, hogy ismét jobban körülnézek,
Felismerni vélem a megkopott környéket.
Ódon épület, erre emlékeztem.
Ez az a ház, ahol egykor megszülettem.
De mit is beszélek, hisz még csak négy óra!
A születésemig maradt még legalább fél óra.

Bemegyek a hatalmas, festett tölgyfa ajtón,
Lépteim kopognak a töredezett padlón.
A folyosók üresek, még minden nagyon csendes,
A nővérszobában alszik egy elfáradt rezidens.
Nem tudom miért, de leülök egy padra
És foszlányokban emlékszem egy régi gyermekdalra.
Mit keresek itt? Furcsa ez az ügy!
A múltam és a jövőm valahogy összefügg.

Reggel öt óra. Nemrég születtem.
Kettősség érzése kavarog énbennem.
Egy időben, egy helyen, azonos két lélek,
A tudomány szerint is kizárt, hogy létezhet.
De nem gondolok erre, az idő gyorsan halad,
Ez úgyis egy megoldatlan paradoxon marad.
Érzem, hogy nincs időm, valamit tennem kell!
Van valami, amiért a jövőből eljöttem.

Lépek az őrzőbe, egy nevet keresek.
Minden kiságyba gondosan belesek.
Végre megtalálom, nincsen benne hiba,
Rózsaszín szalag, egy szóval: Tina.
Gondolkozom azon, hogy valamit itt hagyok,
Amivel a jövőre tanácsot adhatok.
Nem találok semmit, csak a mindennapok maszkját,
Talán a jövőben, ennek veszed hasznát!

A kórterem falán a felkelő nap játszik,
A pólya alá csúsztatva, a füzet sarka látszik.
Pontosan olyan, mint amilyet láttam,
Bizonyíték arra, hogy a múltamban jártam.
Itt van előttem teljes pompájában,
Szikrázón csillog a fény varázsában.
Óvatosan kihúzom, két ujjal megfogva,
Már tudom, hogy a fedlapra a nevem van felírva.

Újra megtörténik! Színesebb a világ!
Felragyog a borítón a rózsaszín virág.
Felgyorsul az idő, zúgni kezd egy darázs.
Feltűnnek a polcok és velük a garázs.
Hallom, ahogy valaki a folyosón szalad,
Ránézek az órámra, már jó irányba halad!
Minden felgyorsul! Mozdulni sem tudok!
Még becsukom a szemem, aztán elájulok.

Amikor újra magamhoz térek,
Kint már fakulnak az utcai fények.
Csendes a helység, a por már elült.
A város néma, levél sem rezdül.
Kezemben egy füzet. Átlagos fajta.
A nevem is csak alig olvasható rajta.
Nyoma sincsen már a régi ragyogásnak
És a fedlapra rajzolt csodaszép virágnak.

Szerintem csak álmodtam az időutazást,
Vagy tudat alatt megéltem egy bizarr látomást.
Az időben utazni tudom, hogy nem lehet.
Legyintek egyet és hangosan nevetek.
Kinyitom tehát a megsárgult borítót
S bámulom a bele írt információt.
S ahogy lapozok a füzetben előre,
Egy ócska papírmaszk hullik ki belőle!

2021-12