A barátok

Sokféle ember nyüzsgött körülöttem,
Számuk azonban mára, rohamosan csökken.
Érdek-barát, ismerős vagy távoli rokon,
Ha nem keresnek többet, nem veszem zokon.
Túlélem valahogy ezt a mostani válságot,
Megőrizve minden igazbarátságot.

Vannak, akik azt hiszik, semmit sem látok
S vakon hiszek el nekik minden hazugságot.
Ők azok, akik már rég nem keresnek,
De ha elakadnak egyszer, rögtön pánikba esnek.
Valahonnan előszednek egy régi mobilszámot
És hízelgéssel díszítik a hamis valóságot.

Van olyan, aki felhív évente egyszer.
Mindig elmondja akár többezerszer,
Hogy ezentúl más lesz, majd többet beszélünk,
Csak kicsit legyen jobb az elcseszett életünk.
Persze tíz éve, mióta először üzente,
Semmit sem változott nyomorult élete.

Nemrég valaki a múltamból felhívott,
A hangja mély volt és kellemesen búgott.
Azt mondta, gondolt rám minden áldott este,
Csak bátorsága nem volt, hogy újra megkeressen.
„Vak vagyok” mondtam, Ö ezt nem tudta,
De a vonalat azonnal, szó nélkül bontotta.

Eljött egy rokon is, szép ruhát öltött.
Elmesélte, a múlt héten milyen sokat költött.
Megkérdezte, van-e befektetni való pénzem,
Amivel beszállnék az év üzletébe.
S míg a jegyére valót lassan összekapartam,
Ő a lyukas cipőjét piszkálta zavartan.

Vannak azok, akik messzire kerülnek
S ha meglátnak valahol, már nem nagyon örülnek.
Lehajtott fejjel próbálnak elfutni,
Vagy akár a föld alá jó mélyre elbújni.
Csak azért, hogy ne kelljen a szemembe nézni,
Mert azt hiszik, nem tudok a hasznukra lenni.

Persze, vannak az igazán jó barátok,
Akiket nem biztos, hogy minden nap látok.
Vannak olyanok, akikkel ritkán beszélek,
De szavak nélkül is tudják, mi az, amitől félek.
És ott vannak azok, akik minden nap keresnek,
Engem kézen fogva, a fényre kivezetnek.

Vannak mások, akik nem látják, amit én.
Egyedül bolyongnak a város közepén.
Eldobnak mindent ok nélkül vagy okkal
És nem törődnek többé a régi barátokkal.
Persze írhatnám azt is a versem margójára,
hogy akinek nem inge, nem veszi magára.

2021-07