A „Mama”

Egy izzasztóan forró, júliusi nap
Az asztalon várt egy zsírfoltos lap.
Görbe betűkkel íródott üzenet,
A kedvesem írta. A keze remegett?

Ne felejtsd el, hogy ma jön a mama!
Ne morgolódj, csak legyél laza!
Értem, hogy Ő a púp a hátadon,
De nem múlik semmi ezen a pár napon.
Biztosan szeret, hisz olyan kedves;
Mosolyogj rá s légy vele rendes!
Később jövök, hűtőben a vacsi.
Ne ellenkezz vele te csökönyös csacsi!
Azért, ha lehet, ne verd őt agyon.
Legyél jó kicsim! Szeretlek nagyon!

Gombóccá gyűrtem az átázott lapot
S éreztem, menten infarktust kapok.
Felnyögtem halkan: Édes Jézusom!
Százhúszra szaladt rögtön a pulzusom.
A nyomás az agyamban egyre csak nőtt,
Kapkodva szedtem a friss levegőt.
A szívem megállt. De csak egy percre.
Valaki odakint az ajtónkat verte.

Tudtam, hogy Ő az! De nem volt mit tenni
S nem volt már időm máshova menni!
Megküzdjek vele? Vagy lapuljak csendben?
Édes Istenem! Most ne hagyj cserben!
Döntöttem végül: Hisz Ő csak egy hölgy!
Kemény leszek én is, mint egykor Szent György!
Mivel a házamban nem érhet hátrány,
Bátran kiszóltam: Megyek már sárkány!
A bejárati ajtót szélesre tártam.
(Ezt a dolgot később már bántam.)
Felemelt orral a küszöbön állt,
Átnézett rajtam. Ez irritált.
Lépett egy nagyot és félrelökött.
A köszöntő mondat a szívéből jött.
(Elnéztem neki, hisz ez jár a korral.)
De sejthettem volna, hogy valamit forral!
 
Beengedsz végre? Az anyósod vagyok!
Mostantól végleg veletek lakok.
Úgy nézel rám, mintha Meghaltam volna!
Eladtam a lakást… Vagy nem szóltam róla?
Azt, amit kaptam, eltettem későbbre,
Gondolnom kell a távoli jövőmre!
Egy órája jöttem. Kint vár a taxis;
Szaladj ki gyorsan és fizesd ki azt is!
Szerintem öt percig tartott a fuvar,
Jattot is adj. Ne legyél fukar!
Persze, hogy te! Erre nincs pénzem,
Már zaciba tettem az összes értékem.
(Szerencsétlen fickó a volánnál reszketett,
Látszott az arcán az átélt rettenet.
Elindultam felé, de nagy gázt adott
S csikorgó kerékkel faképnél hagyott.)

Ne tátsd a szádat! Igyekezz már!
Rohan az idő, az élet nem vár.
Csinálj egy kávét és hozd be a koffert!
Egy perced van… Nézem a stoppert!
Nem hoztam semmit, mert semmi sincs ingyen
Ebben a bőröndben benne van minden.
Ami meg nincs, azt vegyétek meg!
A ti pénzetekből könnyebben megy.
(Azt hiszem, hívom a bankomat rögtön.
Jól jönne most egy személyi kölcsön!)

Ne vágj már ilyen savanyú pofát!
Megyek és megnézem a nagyobbik szobát.
Most meg mi van? Nem értetted?
Ezt a kis helyet sem érdemlem meg?
Nektek ott van a kisebbik szoba,
Abban elfértek. Menjetek oda!
És akkor mi van, ha az a háló?
Azért, mert kicsi, még nem diákszálló.
Két négyzetméter hatalmas hely!
Fogd a cuccod és legyél jó fej!
(A parancs az parancs, nincs több kecmec,
Nekünk meg marad az oroszlánketrec.
Twisterezünk majd, míg nem jön az álom
És Laokoón-csoportként fekszünk az ágyon.)
 
A török sorozat a legszentebb dolog.
A tévén nézem és úgy zokogok.
Persze, hogy ezen! Szedd össze magad!
Nincs apelláta! A tévé marad.
Macskátok van? Kint van a helye!
Nem elég neki a Jóisten teje.
Az pedig kell a reggeli kávémba,
Elég lesz addig míg lefut a stáblista.
(Ránéztem Cirmire és láttam a szemét;
Harc nélkül nem fogja adni a tejét!
A szőrét borzolva hangosan nyávogta:
Ez nem csak a tejet, a tévét is ’leNYAÚlta’!)

Elmondom neked a napi programot,
Hogy tanuld meg végre mihez igazodj:
Későn ébredek és nem kelek fel.
Az ágyamban eszem, ahogyan kell.
Sajtot tegyetek a reggeli szendvicsre
És rengeteg szalonnát. Felvágva centikre.
Kalóriaszegény diétás májas;
Kolbásszal eszem, hogy ne legyek hájas.
Reggeli után csak nézem az eget,
délig eldöntöm, hogy mit is egyek.
Délután alszok legyen ez tény.
Rolók lehúzva, nem kell a fény.
Ha esetleg mégis olvasni akarok,
Hasra fordulok és lámpát kapcsolok.
(Bérelnem kell egy blokkot is Pakson,
Hogy olvasás közben békében hagyjon?
Ha nekünk kel fizetni az óriási számlát,
Elő kell keresnem a bankárom számát!)

Vacsorára mindig szalámit eszek.
Otthon drága, így sohasem veszek.
Elalvás előtt vodkára vágyom,
Hogy nyugodtabb legyen a további álmom.
És kereken kimondom, nem fogok hazudni:
Este nyolc után lefekszem aludni!
Onnantól fogva bármit is tesztek,
Ne halljam azt, hogy egymásnak estek!
Ha hangosak vagytok, rátok nyitok.
Mert előttem többé nincsen titok.
Jobb, ha rögtön a fal felé fordultok,
Egymásnak háttal hangosan horkoltok!
(Úgy élünk ezután az egy szoba hallban,
Hogy hatalmas fülek is vannak a falban?
A sarkokból figyelő kíváncsi szemek;
mindenre ügyelnek? Hát ez remek!)
 
Van úgy, hogy néha felkelek hajnalban;
A dübörgő hangról tudom, hogy nagy baj van!
Csattogó papucsban a rötyire szaladok,
Ha nem érek oda, szarban maradok.
Recsegnek bennem az ócska szelepek
S hangosan hallom az üvöltő szeleket.
A WC ajtaját is nyitva kell hagyni,
Mert nem tudok sötétben és zárt helyen szarni.
Hogyha ez zavar, ne nézegess engem!
Fogd be az orrod, míg törlöm a seggem!
(Elképzeltem magam, ahogy fogom az orrom,
De valami akkor is marja a torkom…
Van egy gázmaszkunk. Majd én használom.
Bocsáss meg drágám! Nem az én családom!)

Kávét darálok, ha elkap az álomkor.
A szokások miatt hajnali háromkor.
Aludnod kellene, mert dolgozni mész?
Feküdj le korán! Megáll az ész!
Nézz meg engem, egész jól alszom.
Ezért van az, hogy csodás az arcom;
Sima és bársonyos, mint egy újszülött fenék.
(Ebben egyetértünk! És legyen ez elég…)

Hamutálca van? Rá kell gyújtanom!
Miről beszélsz tökfej?! Kint az udvaron?
Szívjam be nyugodtan a friss levegőt
S mérgezzem vele a drága tüdőt?
A dokim mondta: a cigi nem árt;
A füst a kátrányon sosem jut át.
Hogy mikor is mondta? Mit tudom én!
Nem olyan rég. A század elején.
Gyógyszert is írt, de nem szedem be.
Valami izét. Most nem jut eszembe.
Amúgy sem használ, okádok tőle.
(Gondolom tüzet. Látszik a gőze.
Lehet, hogy a szemem egy picit káprázott,
De láttam a száját ahogyan szikrázott!)

Pakoljatok ki, a nagyszekrény kell!
Hogyhogy miért? Mert nem férek el!
Ne nézz már folyton ilyen bután;
Van két bugyim és három ruhám.
Mossátok ki, de nem kell sok vegyszer.
Amíg én fürdök. Havonta egyszer.
(Mosópor, öblítő, szappan és villany.
Rabszolgák leszünk s a pénzünk elillan.
Shakespeare is megírta a színdarabjában:
Valami bűzlik… A fürdőszobában!)
 
Elég a szóból. Hol van a konyha?
Az a kis lyuk? Gondolhattam volna!
Mától a konyhában én vagyok a főnök,
De kizárólag csak önmagamra főzök!
(„Jaj, de sajnáljuk”, hogy ebből sem ehetünk!
Kicsit koplalunk, de valahogy megleszünk.)

Leves lesz reggel, délben és este.
Ahogy én főzöm kincs minden cseppje.
Mi az, hogy esztek azt, amit találtok!
Én meg csak nézzem, ahogyan zabáltok?
Hatalmas sülteket és füstölt lazacot;
Látom, hogy tőletek éhen is halhatok!
Ha ez a célotok, hát nem fogom hagyni!
Nekem is vegyetek, hogy tudjak mit falni!
De ti jártok naponta kétszer a boltba…
(A pénzért is mi állunk a bankunknál sorba?
Jöhet a jelzálog! Nincs semmi gond!
Nekünk meg ott van a lerágott csont!)

Hozzatok a boltból egy hatalmas sonkát
És hozzá egy kosár friss szarvasgombát!
Mi az, hogy nincs! Ne legyél pimasz!
Látom az arcodon a megvető grimaszt!
(Gombát ilyenkor? Nincsen most szezonja
S én legyek az aki mindezt megmondja?
Nem vagyok bolond, hogy a sorsomat kísértsem;
Kész a vacsora! Sziszegem kimérten.)

Ez itt a hűtőben? És mi ez a szemét!
Az ember nem győzi kapkodni a fejét!
És ez az izé? Ez lesz a vacsora?
Tisztára olyan, mint Attila ostora!
Ne mond már nekem, hogy savanyú káposzta!
Ja, hogy spagetti? Az teljesen más tészta.
Nem mindegy neked, hogy milyen a vallásom?
Ne ordíts úgy! Szuper a hallásom!
Na szóval… az lesz, hogy blabla-blabla-blabla
(Már alkonyodott. De nem hagyta abba.
Csak beszélt és beszélt folyvást féktelen,
Én meg csak hallgattam, hogy mi lesz a végzetem.)
 
Felvettem a páncélt és készültem a harcra;
Kivont karddal mentem a dühöngő vadra.
A rostélyt lecsapva s a szemébe nézve
Tudtam, hogy elkéstem. Ezúttal vége.
Megvallom őszintén, nem figyeltem oda.
Lekötött a látvány. Egy valódi csoda.
Az igazi fenevad előttem állt;
Habzott a szája és úgy ordibált.
Ilyen sárkányt sem láttam még soha!
Füst folyt az orrából és csattogott a foga!
De az sem a szájában, hanem az asztalon,
A hatalmas agyarak. Csak úgy szabadon!
Göcsörtös karmait a padlóba vájta,
A szörnyeteg testét az idegbaj rázta.
Hányta a tüzet és füstölt a haja.
Az utolsó emlék, hogy rám tört a „Mama”!

Borzasztóan fáztam és arra ébredtem,
A cetlivel a kezemben a földön hevertem.
Még néhány percig a plafont bámultam,
Mire a helyzetet végül is felfogtam.
Életben vagyok és ez itt a konyha.
Talán a stressztől elájultam volna?
Körülöttem csend és béke honolt;
A rémségnek ezúttal nyoma sem volt.
A szívem még mindig gyorsan dobogott,
Odakint valaki az ajtón kopogott.
Óvatosan kinéztem a kémlelő nyíláson,
Vigyázva arra, nehogy meglásson.
A törékeny asszony a küszöbön állt,
Furcsán mosolygott és nem kiabált.
Nem stimmel valami! Nem vagyok piás.
Inkább egy kicsit paranoiás…
Kezében egy üveg borral érkezett.
(Ti mit gondoltok? Lehet, hogy mérgezett?)
Akármit is akar azzal a borral,
Nem nyitok ajtót. Már tudom mit forral!

2023-09