A Múzsa illata

A Múzsám, aki egykor ihletet adott,
Ma reggel végleg faképnél hagyott.
Felkelt és csendben felöltözött,
Fogta a bőröndjét és elköltözött.
Elvitte magával minden ötletem,
A kézirataim és az összes jegyzetem.
Kirámolta fejemből a gondolt szavakat,
Nem hagyott mást hátra, csak üres polcokat.
A szívemből a múltat ollóval kivágta,
A jelent és a jövőt röhögve szanálta.
A betűket először szavakba rendezte,
Aztán felgyújtotta! Ridegen nevetve.
Fogott egy bilincset és a padlóhoz láncolt,
Hamisan énekelt, a lelkemen táncolt.
Az összes álmomat begyűrte egy zacskóba,
Összetörte őket és a klotyóban lehúzta.
Fogta a sikereket míg néztem a szemébe,
Majd egy mozdulattal söpörte őket a szemétbe.
Végül, mikor már minden fontosat kidobott,
Azt sem mondta viszlát és azt sem, hogy jó napot!
Én csak ültem és néztem utána,
Egy ideig hallgattam, hogy suhog a ruhája.
Nem tudom visszatér-e hozzám valaha,
Nem maradt más utána, csak az illata.
Felkeltem és kinyitottam a szobaablakot,
Most jöttem rá, hogy egyedül vagyok!
Egy percig hallgattam a szellő lágy dalát,
Ami elvitte végleg a Múzsám illatát.

2022-02