Csupasz lélek

Állok a tükörnél és késztetést érzek
Arra, hogy megnézzem mennyit is érek.
Mit mutat akkor az átkozott mérleg,
Ha nem marad más csak a meztelen lélek.

Ledobom magamról a kopott pizsamát
És kiveszek a szekrényből egy éles borotvát.
A mosdóba langyos vizet engedek
S kis tálkába gyorsan habot keverek.

Lenyírom a hajamat és az összes szőrömet.
A szakállt, a bajuszt és a szemöldökömet.
A mellkasomat simára. Mint a hónalj vonalát
És a lábszáramat is, mint a seggem két partját!

Ahogy kirántom az utolsó szempillát,
Lazán dobom ki az elkopott borotvát.
Csupasz vagyok már! Léphetek tovább?
Máris leadtam vagy hat és fél dekát!

Szikét veszek elő, a bőröm feszítem.
Egy ipszilont vezetek végig a testemen.
Két válltól elkezdve a szegycsonton át,
Nem ejtve sehol sem végzetes hibát.

Hastájékon járok és megmerevedek.
Kezemben a döntés, hogy merre is megyek.
A penge elindul kiszabott útjára,
Kétfelé fut a mélyülő barázda.

Gyorsan cselekszem, nem várok sokat.
Sebesen metszem fel a remegő combokat.
A térdemnél valami hangosan csikordul
És a hideg vas éle azonnal kicsorbul!

Egyenes vonalban a bokámhoz érek
S máris a bőrömből a padlóra lépek.
A fejemmel folytatom, egész jól halad.
Mi rejtőzik vajon a bőrálarc alatt?

Nincsen ott más, csak vicsorgó fogak.
Abból is kettő erősen rohad.
A felsőknek hatalmas gyökere van,
Hozzájuk nőhetett egykor az agyam?

Kihúzom őket, már üres a száj.
Groteszkül néz ki. Egy kicsit fáj!
A szám helyén, most csak sötét lyuk maradt,
A nyelvem sem formálhat ezután szavakat.

Semmit sem látó hasztalan szemek:
Nincs rátok szükségem! Ég veletek!
Az utolsó könnycseppet látom a tükörben,
Szikrázik mélyen a kiürült gödörben!

Bőrtelen testem a mérlegre áll,
A kijelző most is lassan kalibrál.
Egyre csökkenő számokat mutat!
A felszedett kilókból ledobtam húszat!

Lelki szemeimmel a vörös húst látom,
Pár percig tart, míg a csontról lehántom.
Szakadnak szét az ínak és az erek
És velük pattannak a feszült idegek.

Láthatóvá tettem a kanyargó beleket,
Nincs, ami fogja a megmaradt szerveket.
Egy kővé vált szív. A legnagyobb teher!
Gondokba tekerve a mosdóban hever!

Odafent maradt a szürkeállomány.
Sok éve épülő ócska tákolmány.
Kivágom onnan és a szemétbe teszem,
Elvesztve ezzel a maradék eszem.

Körülöttem most már minden véget ért,
De tennem kell valamit a tiszta lélekért!
A felesleges dolgokat egy polcra pakolom,
A bőrömet is hanyagul a fogasra dobom.

Felmosok mindent, a helység már ragyog.
Pusztán egy hófehér csontrakás vagyok!
Az eredményre várva egy dobozba állok
És darabokra hullva hamuvá válok!

A lelkem üresen a mérlegre száll,
Egy sokkal tisztább életre vár.
A számláló egészen kis számot mutat:
Egy aprócska adatot, ami belőlem maradt!

2022-04