5571.nap:

… Ma elfogyott az utolsó morzsája is a féltve őrzött cukortartalékunknak. Először, a pánik okozta sokkból felocsúdva felhívtunk minden létező (és nem létező) ismerősünket, hátha…
A közvéleménykutatás eredményét összesítve az alábbi következtetéseket vontuk le:

1. A megkérdezettek több mint felénél nincs, nem volt és nem is lesz.
2. Nagy számban épp most fogyott el, de ha látunk valahol, ígérjük meg, hogy szólunk nekik is
3. Mi az a cukor???

Úgy döntöttünk, hogy végső kétségbeesésünkben a maffiához fordulunk segítségért. Eladtuk mindenünket és a kapott összeget információra cseréltük. A mocskos sajtpapírra írt címet szorongatva, a családot hátrahagyva a hozzánk legközelebb található zugárushoz mentem. Egy elhagyatott ipari csarnokban találkoztam vele és a két – háta mögött álló marcona, géppisztolyos – segítőjével.
A köpcös, ravasz tekintetű embert Dimitrijnek hívták.
Miután megállapodtunk egy szemmel is jól látható összegben, Dimitrij azt mondta:

„- Tavaris! Én adok nyeked Zaharinyka, te adol nyekem sok pénz. Te nyem kérdezed honynan van és nem nyézed meddig jó. Ény pedig enygedem, hogy békében távozz.”
Majd kaján vigyorral az arcán, átadott egy aprócska csomagot.

Remélem, este a hidegben összebújva nevetünk az egészen, miközben halvány derengés mellett isszuk majd a meleg teát!

2021-02