Azt üzente valaki, hogy nem jókat írok. Hosszúak a verseim és túl sokat sírok. Fogjam a soraimat ezután rövidre! Most hagyjam abba? Vagy akár örökre? A verseim többsége nem más, mint mese. Megvan mindnek a saját története. Így kell lennie, mert ha lemarad a fele, Nem lesz értelme és megette a fene. Próbálok maradni pár oldalon belül, De néha van, hogy nem sikerül. Elengedem ekkor a főhősök kezét És sokáig szővöm az elképzelt mesét. Talán ez bűn? Teszem fel a kérdést. Mert ha igen, én kérek elnézést! Hosszú a szöveg? Nem szabad unni! Csak a sorok között kell olvasni tudni! A versek hosszánál nem centi a mérce, Most röviden írtam, hogy ő is megértse. Akik ezt nem érzik, sosem érnek célba, Álljon itt nekik egy elrettentő példa: A JÁNOS VITÉZ is csak emígyen szólna, Ha Petőfi hamar befejezte volna. „Tüzesen süt le a nyári nap sugára Az ég tetejéről a juhászbojtárra. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon… … Mert ezt a versemet itt most abbahagyom!”