Kanegér

... Magamról - Másoknak

Vakvers

VAKvers

Egy VAKáción írtam ezt a versemet,
Melyet a VAKság réme ihletett.
Az összes verssorban akad egy VAK,
A kiemelt félszaVAK jól látszanak.

Egy gőzösön vagyok, VAKcinázom magam.
VAKszerelem marja kiégett agyam.
VAKrandiról jövök, fut velem a táj,
Rosszul érzem magam! A VAKbelem is fáj.

VAKvágányon futó acél kerekek
S VAKriadót fújó ócska szelepek.
Az ősöreg kazánt is barnára VAKolta,
A vashalmot belepő virágzó VAKrozsda.

VAKsötét van, a szerelvény robog.
A VAKvilágba tartva ütemre dohog.
Elöl egy fényszóró pislákol félVAKon,
Fénye elhal a VAKfoltos foncsoron.

A VAKvégzet felé haladó vonaton,
VAKként nézek ki az üres ablakon.
A VAKablak szélét határoló keret,
VAKrámaként választja el tőlem a teret.

A VAKságom örök. A semmit bámulom.
NagyszaVAK ezek, én is jól tudom.
VAKhitben élem ócska életem,
Amiben régóta VAKsin létezem.

Elunom magam, az állam VAKarom.
A VAKzsebembe nyúlok; ott a pisztolyom!
A VAKsors ezúttal nem kerülhet el,
A VAKszerencse döntsön, ha élnem kell?

VAKfegyelem ül ki megfáradt arcomon.
VAKlövésre való remek alkalom!
Talán megteszem! A VAKajtó zárva.
VAKtöltényt teszek az elkopott tárba.

De VAKrémület bénít. Lőni nem merek!
Már aktíVAK bennem a beszedett szerek.
Ezektől színVAKként színeket láthatok;
Lassan eldőlök. LoVAKkal álmodok!

A koponyám körüli átkozott VAKnyomás,
VAKolat szürke ködszerű látomás.
A kopogó kerekek VAKlármás ütemben,
Mint az ősloVAK. Dobolnak fülemben.

VAKondok túrta dús mezőn járok
S messze a távolban falVAKat látok.
Kék vizű sekély halastaVAKat
S magasra szálló nemes darVAKat.

A porlepte úton egy VAKarék ugat.
VAKkantva kerget egy méretes ludat.
Elszánt a VAKarcs, készül a csatára
S VAKmerőn ráveti magát a madárra.

Balra egy VAKtyúk teteme hever,
VAKbarázda mélye temette el.
Mellette VAKvarjú keresi a helyét,
Nem magVAKat kutat. Csak a tetem szemét.

ElVAKít a fény. Én tovább állok.
Nem sokkal később loVAKat látok.
VadloVAK állnak egy halastó mellett,
A ritkuló fűből VAKbuzgón legelnek.

Valahol öblös VAKágyú robban!
A villámok fénye VAKuként lobban!
A megriadt patások VAKtában vágtatnak,
VAKvéletlen csak, hogy nem árthatnak!

HamVAK szállnak az ég peremén
S kiválaszt engem egy VAKszemű mén.
VAKsúly nyomja összetört hátát,
A saVAK megmarták patkótlan lábát.

VAKrémület látszik hófehér szemén,
A VAKsorsa talán éppen az enyém!
Nem súgok neki vezényszaVAKat,
Csak hallgatjuk együtt a kürtszaVAKat.

E VAKeset végén arra ébredek,
Hogy VAKbuzgón fogom a computeremet.
A billentyűt verem. VAKon gépelek
S megírom ezt a VAKos versemet.

A versemhez nehéz szaVAKat találni,
Túl sok a VAKer, a szleng, az „akármi”.
Befejezem végre és nem is VAKogok,
Veszem a VAKbotom és elnyargalok!

2024-06

0

Vélemény, hozzászólás?