Ők…és A Mások

Egyszer régen egy gyönyörű országban,
Valahol távol a nagyvilágban,
Együtt éltek mind az emberek,
Akik félelmet még hírből sem ismertek.
Egyikük sem volt lusta és tétlen,
Dolgoztak Ők naphosszat buzgón és serényen.
Nem taposták egymást bele a sárba,
Egyszerűen csak dolgozni jártak a gyárba.

Aztán valami megváltozott.
Hideg tél jött és rossz hírt hozott.
Ellenőrizték Őket és papírt kaptak,
Utána közülük páran nem dolgozhattak.
Azt mondták nekik, hogy az életüket féltik,
Remélik ezt egyszer mindannyian megértik.
Azt suttogták, Őket fel kell áldozni,
Hogy A Mások tudjanak majd helyettük dolgozni.
A szótárban még nem voltak identitások,
Így nem tudhatták, hogy kik Ők és kik azok A Mások.

Miután már senkinek sem volt közülük munkája,
Pénzük nem lévén jártak az elnyűtt ruhákban.
Éhezve jártak Ők, a ganajban térdig,
Míg A Mások báloztak reggeltől éjfélig.
Később katonák jöttek és falat emeltek,
Kitűzték rá az új rendeletet.
Még akkor sem zavarták Őket a rácsok,
Amikor olvasták, hogy vannak Ők és vannak A Mások.
Azt hitte a sok szerencsétlen ember,
Így lesz igazságos a rendszer.

Egy szép nap faládákat hoztak,
Elköltöztették Őket onnan, ahol voltak.
Azt üzenték nekik: Jó lesz ez majd nektek!
Így nem kell A Másoktól soha rettegnetek.
Nem sokkal később egy jelet kaptak,
Melyet a ruhájuk ujjára varrtak.
A jellel Ők már semmit sem értek,
De A Mások a jel nélkül bármit elértek.

Bakancsok csapódtak, eléjük álltak
S minden jelzettet körbe zártak.
Hoztak hatalmas teherautókat,
elvitték Őket mind, A Másokat zavarókat.
Míg az új helyre értek, sokan elpusztultak,
De A Mások csak álltak és szüntelen tapsoltak.
Ezután Ők már semmit sem tehettek,
Lehajtott fejjel csendben Mások lettek.

2021-05