Őrület

Ülök az asztalnál
ezt a verset írom
nem gépelek gyorsan
csak ahogy bírom.
Apró szúrást érzek
zsibbad az agyam
kettészakadt tudattal
nem ismerem már fel
eddigi önmagam.
Mentő jött értem
sárga színben
egy zárt helyre visznek
messzire innen.

Folyosón megyünk
a neon ragyog
azt mondják rólam
magamra és a közre
veszélyes vagyok.
Nem kérdeznek semmit
csak némán visznek
Ők azok akik
bennem sem hisznek.
Van itt még őrült
bezárva bőven
elhagytam az övem
vagy elvették tőlem.

Állunk a kísérővel
a központi liftben
arra várunk csendben
hogy az osztályra vigyen.
Az agyam lüktet
már én is érzem
előtört belőlem
a skizofrénem.
Filmszakadás?
Félve felnézek
ez itt nem én vagyok
már mindent értek.
Vérző orral
a kigyúrt ápoló
unottan fordul felém
és egy injekciós tűt
döf mélyen belém.
Még látom lábam alatt
elúszni a tájat
és érzem a számban
a keserű nyálat.

Lassan magamhoz tértem
kábán körbenéztem
az új öltözékem
hogy mikor vettem fel
arra már nem emlékszem.
Kicsit kényelmetlen
és szorosnak érzem
hátra van kötve benne
mindkét kezem szépen
s nem található rajta
egyetlen zseb sem
de kilátszik belőle
a meztelen seggem!
Odakint röhögve
rólam beszélnek
mert mind őrültnek hisznek
míg csendben vigyorgok
mert tudom hogy nem én
hanem ők a bolondok.

Túl vagyok már
a procedúrán
konzílium volt
a főorvosnál
ítélet született
fogtak egy szeget
odanyomták
a homlokomhoz
melynek vége
a lobotómiához
egyenesen vezet.
Bedobtak egy sötét
katakombába
örökre bezárva
a katatóniába
ülök egy tolószékben
de most, hogy
szabad vagyok…
Lakat vagyok
önmagamba zárva
kulcsom rég eldobva
üres kulcslyukkal
nézek a világba.

2021-05