Hír-háttér

A tévé előtt ülök, nézem ezt a szart.
A világban zajló rohadt zűrzavart.
Nyugat és kelet feszül most egymásnak,
Van, ahol bunkert, máshol sírt ásnak!

Sok embert látok, az egyikük vicsorog.
Egy másik a háttérben őrülten vigyorog.
Kidülledő szemek, izzadó homlok.
Az lesz a nyerő, aki megnyomja a gombot?

Van egy harmadik, aki a pulpituson áll
És vörösödő fejjel nekik ordibál.
Messziről jött ember. Azt mond, amit akar!
Pattognak a szavak és lendül a kar.

Megtorlással fenyeget és hirdeti a békét.
Ezzel szerzi meg a gazdaság egy részét?
A beszédje végén lassan lenyugszik,
Leül egy székre és békésen elalszik.

Csatornát váltok, de ugyanaz megy.
Fegyveres katonák és harci menetek.
Egyforma ruhák és gyilkos fegyverek,
Túlélésért küzdenek a fegyvernepperek?

Távoli világban születik ítélet:
Jobb lesz nektek így! Hangzik az ígéret.
De mindkét oldalon meghaltak az ősök
S elhiszik, hogy jobbak, mint az eltemetett hősök!

Mindenki tüntet, a világ demonstrál.
Sok katona harcol, de néhány szabotál.
Házakat gyújt fel vagy tankokat éget,
Ezzel hergelve a megcsonkított népet!

Ismét vált a kép: egy hatalmas asztal.
Letakarva mindenhol hófehér damaszttal.
A terítő elfedi az áldozatok vérét,
Kitűzött zászlók közt gyártják a békét.

Az asztal két vége a két ellenségé.
Messze vannak egymástól, de korántsem eléggé.
Középen üldögél a nevető harmadik,
Csak kávézik s közben vígan malmozik.

Feláll a nyugodtabb és azt suttogja: Elég!
Ha továbbra is így megy, akkor mindenünk elég!
A másik csak ül és kajánul mosolyog,
A háttérben készíti a ’szeretetcsomagot’.

A középső azt mondja: Majd mi segítünk!
Amíg civakodnak mi sem veszítünk.
S minél többször vesznek itt össze,
Annál jobban halad nálunk majd a tőzsde!

Üvöltözik mindenki, köpködnek egymásra,
A gyűlöletnek meglett a várva-várt hatása.
Nincs már szó sehol tiszta, józan észről,
Csak befektetni való megtérülő pénzről.

Két távoli ország. Középen csatatér.
Most árazzák be, hogy ki, mikor, mennyit ér.
Rengeteg ház dől a felszaggatott útra.
Ha vége az egésznek ki építi újra?

Beteszek egy régi, elfelejtett filmet.
Meg sem nézem már a borítón a címet.
Megkopott kópia, könny szökik szemembe,
A mostani helyzetet juttatja eszembe.

Katonák jönnek a karok lendülnek,
Sűrű sorokban némán menetelnek.
Egy ütemre veri csizmájuk a ’vigyázt’
S a film végére hagyták a mérhetetlen gyászt.

A mozi végén megint visszakapcsolok.
Mindenütt halottak és romos városok!
A másik csatornán egy üres fehér asztal,
Helyenként vérfoltos, összegyűrt damaszttal.

A tárgyalások talán a végéhez érnek.
Két oldala van a feldobott pénznek.
El kellene dönteni, hogy fej legyen vagy írás:
Béke lesz mindenhol vagy végtelen sírás!

2022-03