Csak egy nap

Telnek az évek és múlnak a hónapok.
Köszönöm kérdésed, azt hiszem jól vagyok.
Lélegzem, beszélek, néha mozdulok
És időnként talán magamba fordulok.
Minden egyes napom egyformán telik,
Hajnal hasadtától késő éjjelig.
Változatlan érzések és egyforma arcok,
Mindennapi kihívások, értelmetlen harcok.

Reggel felkelek a gyógyszert beveszem.
Azt mondják használ. Én meg elhiszem.
Mindegyik ízetlen, ismeretlen vegyszer,
Egy ami hat, a többi az ellenszer.
Lefőzöm a kávét, nélküle nem élek.
Elmegyek a hűtőig. Ép testben ép lélek!
Napi két lépés, mára már megvagyok,
De meg kell pihennem, mert levegőt nem kapok.

Keménytojás egy puding. Ez a reggelim.
Biztos, hogy a jövőre vannak még terveim?
A félúton járok, már elmúltam negyven.
A vérnyomásom ezúttal kilencven per hetven.
Telik az idő, hét óra öt van.
Nézem a naptáram, mi a mai program.
Kitör rajtam a rettenetes pánik.
Nincsen bejegyzés jövő januárig!

Bekapcsolom a rádiót, a híreket hallgatom.
A heti adrenalint ömlesztve megkapom.
A hírszerkesztő olvassa a száraz szöveget,
Nem ért velük egyet, de mást sajnos nem tehet.
Gépiesen darál, nincs benne érzelem.
Mást mond a száj és mást az értelem.
Rímet keres vadul egy elcsépelt mondatra:
Ha mindent megeszünk, mi marad holnapra?

Monoton a szöveg, picit szundítok,
Közben bőséges ebédről álmodok.
Forró csirke van a terített asztalon
És gyöngyöző sör, habzik vastagon.
A gyönyörű látványtól leesik az állam,
Az illat orgiától elindul a nyálam.
Ezúttal tudom, hogy mindent megeszek,
Nyújtom a kezem, de a padlóra esek.
 
Ülök a földön és bambán bámulok.
Nem fogom fel, hogy már nem álmodok.
Érzem az étel ízét a számban,
De levegőt rágok. Üdv a valóságban!
Mindjárt dél van, lassacskán felkelek,
Keserves centinként egyre emelkedek.
S mire az asztal pereméhez érek
A mutatók is lassan az egyórához érnek.

Végre megjött a várva várt ebéd!
Nem túlzottan sok, de nekem épp elég.
Sört nem kapok, könnycsepp ül szememben.
Álmos is vagyok, a cukrom az egekben.
Mint egy rakéta, úgy tör fel az égbe
S taszít bele az öntudatlan létbe.
Ilyenkor ledőlök és kómásan bámulok
S röpke két órára magamba zuhanok.

Öt után piszkálom a számítógépemet,
Próbálom megírni a neked szánt verseket.
Linkeket nézek és cikkeket olvasok,
De hét körül ebbe is belefáradok.
Fél nyolckor érkezik a megszokott vacsora:
Két kék tabletta. Mint két kis mazsola.
Merevedő ujjakkal fogom meg őket,
Ezektől álmodok majd fűszoknyás nőket?

Kerek kilenc van, a zuhanyzóba lépek.
Mindenhol csempe, már körül sem nézek.
Hideg a víz és zsibbad a lábam,
A tükörben látom, hogy rezeg a hájam.
Halványpiros maszat, zöldellő folt.
Valamikor régen tetoválás volt.
Kornyadozó rózsa a löttyedő faromon,
Már rá sem tudok nézni, látni sem akarom!

Tíz óra elmúlt, nyugovóra térek.
Kialszanak köröttem a varázslatos fények.
Melegen ölel át a hófehér paplan,
Semmi sem zavar meg békés nyugalmamban.
Becsukom a szemem, de még nem álmodok
S mielőtt elalszom, arra gondolok:
Ha holnap reggel újra felkelek,
Egy teljesen más reggelre ébredek.

2022-02