Bolha

Ült a professzor a néptelen laborban.
Lábait áztatta egy zománcos lavórban.
S míg langymeleg vízben puhította lábát,
Próbálta kitalálni kutatása tárgyát.
Nem volt semmi ötlete, a fejét vakarta,
Még ebben az életben a Nobelt akarta.
Megtett érte mindent, amit csak tudott,
De eredményre sajnos sohasem jutott.

Évekig vizsgálta a gombák tüdejét,
A mókusok szárnyát és a cápák énekét.
A tudományos köreit felbosszantotta,
Mert bárhova is ment, azt hangoztatta:
A szóbeszédből úgy teremt majd bizonyított tényt,
Hogy macskákból fog gerjeszteni mesterséges fényt.
Az ötlet nem lett volna ördögtől való,
De közbeszólt a fránya gravitáció!

Köztudott, a macskák a talpukra esnek
És ezért a tényért mindent meg is tesznek.
Esés közben forognak, a távolságot mérik,
Míg tappancsukkal biztosan a földet nem érik.
Tapasztalták azt is az okos emberek,
Hogy amikor megkennek egy darab kenyeret
S leesik a szelet akármilyen okból,
Biztos, hogy a vajas rész a szőnyeg felé landol.

Szikrát kapott ettől a hatalmas elme,
Utána sem nézett, hogy jó-e a terve.
Először keresett egy fehér egeret.
(A huncut felfalta az összes kenyeret!)
Körbenézett, hol találhat megfelelő macskát,
Egy ártatlan kiscicát, vagy egy nagyobbacskát,
Amelynek hátára köthetne kenyeret,
Így végezve el a nagy kísérletet.

Azt gondolta, hogy repteti a bundás egyedet
És rögzített rá fentről egy megkent kenyeret.
Úgy hitte, ha az egészet magasra feldobja,
A kenyér a macskát a hátára fordítja.
A forgásból áram és feszültség lesz,
A négylábú szőre pedig fényleni kezd!
Úgy működik eztán, mint az aggregátor,
Az első és egyetlen macskagenerátor.
 
Az elméletet aztán a gyakorlat követte:
Az összes számítását papírra vetette.
Az elkészített kenyeret felragasztotta
És a kandúrt az ablakon kihajította.
Ám ezúttal sem sikerült a nagyszerű kísérlet.
(A cirmos túlélte és nem is lett kísértet.)
Azt hitte, a tette teljes sikert arat
És a macsek majd sokáig a levegőben marad.

De nem lebegett szegény, csak zuhant lefelé!
Két emelet mélybe egy csinos hölgy elé.
A cicus ráesett a meglepett nőre
S a szilikon cicikről lepattant a kőre!
Dühösen csapott az asztalra tenyérrel:
Meglógott a macska, hátán a kenyérrel!
A sikoltást hallotta, a tervet ejtette
És ezt a projektet tíz évre jegelte.

A professzorunk tehát ült egymagában,
Talpai már fáztak a kihűlt vizes tálban.
Visszeres lábán egy utolsót vakart,
Nem ülhetett tétlenül, hisz kutatni akart.
De ebben a fennkölt nemes pillanatban,
Megcsípte valami. Pont a térdhajlatban!
Felszisszenve azonnal a lábához kapott
S szőrszálai között egy házi bolhát fogott!

A bolha, ami megcsípte, a macskából maradt.
Fekete pöttyöcske, nem túl nagy falat.
Elcsípve a ’fickót’ a szeméhez emelte
S vastag szemüvegén át sokáig figyelte.
Ez az! – kiáltott és a levegőbe csapott.
Az apró vendégétől új ihletet kapott.
Rögtön megnézte a tudomány állását:
Még senki sem vizsgálta a bolhák hallását!

A talpa a víztől még mindig csepegett,
Amikor elővett egy üres füzetet.
A jövevényt gyorsan a mikroszkópra tette
És a tárgylemezhez fixen odarögzítette.
A műszerbe nézett és megállapította:
Az, amit most lát, az valóban egy bolha!
Feljegyezte mindjárt azt is a naplóba,
Hogy hat lába van alul, az sem egy sorban.
 
A golyóstollat hanyagul a füzetre dobta.
Magában mosolygott és közben azt mondta:
Itt az ideje, hogy fontos dolgot tegyek,
Amihez nem kellenek macskák és kenyerek.
Ezegyszer megfogtam a ’jóIstenke’ lábát,
Aki hozzám vezette az aprócska bolhát.
Most itt ez az élőlény, mely igazi kincs
És nélküle a díjra esélyem sincs!

Ahogy ezt kimondta, a szót tett követte:
A bolhát a papírra maga elé tette.
Felírta a jegyzetbe: Ez az első teszt!
(Alá zárójelben: Ez izgalmas lesz!)
A kísérleti alany egy közönséges bolha,
Melyet itt találtam ebben a laborban.
A vizsgálat címe pedig más nem lehet,
Mint a házi bolha hallása és más egyebek!

Elhangzott egy vezényszó: Ugorj kis barátom!
Akkor vagy a hasznomra, ha az ugrásodat látom!
Óriásit csapott a munkaasztalra,
Hogy a delikvens elsőre is biztosan meghallja.
A bolha pedig megijedt, ugrott szegény pára
S az ugrásának talán nem is volt határa.
Illetve mégis! A labor egyik fala,
De a professzornak így is elakadt a szava.

Felállt és az elalélt rovart kereste.
Hamar meglelte, az üveglapra tette.
Naplójába rótta a szálkás betűket:
Bizonyítást nyert, hogy a bolha nem süket!
Amikor szólítottam, rögtön elugrott
És egész a laborom faláig jutott!
A körülmények miatt zártan teszteltem,
Nehogy a páciens világgá menjen.

A rovart ezután oldalra fektette
És az első pár lábát lecsippentette.
Szegénynek négy maradt, ezzel tudott mászni,
Ideje sem maradt ezért replikázni!
A tudós ezután tovább lapozott,
Jó kedve volt, nem unatkozott.
A sikeres teszt után az elismerést várta,
Lelki szemeivel már a díjat is látta.
 
Egy röpke pillanatig ezen elmélázott.
(Addig a tesztalany kicsit odébb mászott.)
De a férfi észlelte és időben elkapta
S csipesszel megfogva tette az asztalra.
Hova mész – kérdezte – és merre kóricálsz?
Remélem a következő tesztre készen állsz!
Az asztallapra mért egy hatalmas csapást,
Kiadta a vezényszót: Ugorj fiam, nyomás!

A bolha ezúttal kicsit tétovázott.
Erre az ugrásra a legkevésbé vágyott.
Az ütés szele kicsit megriasztotta,
A további maradásra pedig nem volt indoka.
Ahogy csak tudott, nekirugaszkodott
És egyetlen ugrással a féltávig jutott!
Tapsolt a professzor, örömét nem rejtve,
Elzárta a bolhát és a füzetbe jegyezte:

Megtörtént végre a második esemény!
Bíztatónak látszik, de nem a végeredmény.
A delikvens lábszáma, most kettővel csökkent.
(Bocs a kávéfoltért, ami a jegyzetre csöppent.)
A rovar életkedve elfogadható.
(A kísérlet szempontjából hanyagolható.)
Rövidebbet ugrott, mint az előző esetben,
Ám a hallása kiváló! Ezt teszteltem!

Az ájult bolhát a mikroszkópra tette
És a középső lábait tőből lemetszette.
Először a jobbat, azután a balt.
(Miközben hamisan dúdolt egy dalt.)
A bolha az egészből csak annyit értett,
Hogy a tudós a tettes, Ő pedig a sértett.
Most már csak a gondja és két lába maradt.
(Hogy érje el ezekkel a távoli falat?)

Az öreg tanár ezalatt tiszta lapot kezdett.
Új papírra készült a kutatási jegyzet.
Ezzel igazolja, hogy mi az, amit megtett,
Ez vezet majd az elsöprő sikerhez!
Ötven éve már, hogy naphosszat kutatott,
De ezért soha egyetlen fillért sem kapott.
Lenyűgözték ugyan az új kutatások,
De pár éve már, csak az ismertségre vágyott.
 
Leírta a fejlécre: Harmadik rész!
(A következő fázis indulásra kész.)
Próbálta a bolhát az asztalra letenni.
(Nem volt könnyű dolga, ki kellett ékelni.)
Az elgyötört áldozat az oldalára dőlt,
Mindig rossz irányba vonzotta a föld!
Kimondta az ukázt és az asztalra csapott:
Na akkor most ugorj! (A bolha sokkot kapott!)

A kutató a feladatát komolyan vette,
A pácienst is hamar újraélesztette.
Ezután már minden a helyére zökkent,
A parazita két lábbal a pult végére szökkent.
Ez volt a maximum, ennyi tellett tőle,
Nem lehetett többet kihúzni belőle.
Ha a doki esetleg csendben maradt volna,
Meghallja, hogy káromkodik a megrokkant bolha.

A professzor a maradék kávéját megitta,
Cikk – cakkos betűkkel a papírra felírta:
Erre a dologra még én sem számítottam!
Az alany felugrott és az asztal végén koppant.
Hihetetlen teljesítmény, mindez két lábbal!
Ha jól figyeltem, fűszerezte ’salto mortale’ – val.
De attól, hogy a négy lábát eddig elvesztette,
Kitűnően hall és egyre jobb a kedve!

Bolhánk ekkor egy nagyot sóhajtott,
Már nem volt ereje és alig vonaglott.
Megpróbált valahogy a földre kerülni,
Az árnyékban elbújni, vagy bárhová eltűnni.
De a kutató átlátta a primitív tervet,
Egy határozott lépéssel a mikroszkópnál termett.
Csipeszbe fogta a kis szökevényt
És levágta a megmaradt két lábnyi csökevényt.

Lerakta a torzót a jegyzettömb lapjára.
(Nem volt több lába, így csak a hasára.)
Tenyerével hirtelen újra lecsapott
És fennhangon kiadta a megszokott parancsot:
Gyerünk! Ugorj fel! Már nincs mivel futnod,
Valahogyan mégis előre kell jutnod!
Le kell küzdened a nyilvánvaló hátrányt,
Célozd meg például az ablaknál a párkányt!
 
A kis rovar ezúttal nem mozdult semerre.
Ügyet sem vetett a hatalmas emberre.
Már akkor elájult, amikor azt látta,
Hogy a doki a lábait egy késsel nyiszálja.
A kutató a szemöldökét kérdőn felvonta
S a szemüvegét előre, az orrhegyére tolta.
Közelebb hajolt a mozdulatlan testhez,
Mert szüksége volt rá a további teszthez.

Élsz még? – kérdezte hangosan ordítva,
Hogy a fene vinne el rögtön a pokolba!
Azt mondtam ugorj! Hallod? Lusta féreg!
Itt helyben száradjon rád a kitinréteg!
De a bolha nem mozdult, csak feküdt egyhelyben.
A professzor dühöngött, nem tudta mit tegyen.
Utoljára szólok! Gyerünk! Csipkedd magad!
Kelj fel és ugorj! Legalább egy hasast!

A test ezúttal megmozdult, de nem úgy, ahogy várta.
A lábatlan rovart csak a huzat dobálta.
Mereven nézte, a szeme sem rezdült,
Pillanatig azt hitte, a bolha táncra perdült!
Nem is sejtette, hogy ez már csak káprázat
És nem mozdul a bolha, csak a képzelete játszhat.
De mivel a dolgoknak haladni kell,
A naplóba az alábbit vezette fel:

Az utolsó fázisban van egy kis hiba.
Az alany lassú, mint egy bedrogozott csiga!
Bármit is mondok, bármit is csinálok,
A laborban egyedül csak én ugrálok!
A hat lábat miután tőből lenyestem,
Egyéb tényszerű adatot kerestem.
Szerintem a füle a lábakkal egyesül
És ezek hiányában meg is süketül!

A bolha füleit, ha egyszer megtalálom,
Akkor az elméletem igazolva látom!
Felnézett, de nem látta a bolhatetemet
S ezzel zárta a megkezdett jegyzetet:
A kísérlet ezennel befejeztetett!
A tesztalany a végére sajnos elveszett.
Emléke továbbra is segíti az ügyet,
Testét pedig őrizze egy formalinos üveg!
 
Később a tudósok egy kávénál mesélték,
Hogy a tanulmányt végül díjra jelölték.
Amikor megkapta, elérzékenyült,
Másnap reggel pedig vonatra ült.
Ott állt a professzor a bizottság előtt,
Boldogan hallgatta a jeles elnököt.
Bár a bolhás kutatás senkit sem érdekelt,
Egy irodalmi Nobelt azért csak megérdemelt!

A vers állatait senki sem bántotta,
A macskát egy kaszkadőr alakította.
A hátára szerelt vajaskenyeret
Jóízűen megették a fehéregerek.
A bolha lábai sem sérültek meg soha.
(Egy különleges effekt és máris kész a csoda!)
Külön köszönet a zománcos lavórért
És a helyszínként használt tágas laborért.

2022-03