Egymás mellett…

Egymás mellett ültünk
Egy megkopott padon,
Fogyatékkal éltünk:
Te süketen, én vakon.
Mindkettőnk számára
Hiányzott valami,
Én látni akartam
Te pedig hallani.

Egymás mellett ültünk
S feltettük a kérdést,
Bár a választ tudtuk
Hisz ismertük az érzést.
Gúzsba köthet minket
Ez a furcsa világ,
Süket, aki nem hall
És vak-e, aki nem lát?

Emlékszel a padra?
Egymás mellett ültünk.
A szemembe néztél
S úgy beszélgettünk.
Meséltem valamit
A számra figyeltél,
Bármit is kérdeztem
Te rögtön feleltél.
 
Te látod a fényt?
Amiről beszéltem,
Mikor egy szép nap
Melléd leültem.
Nézz fel az égre!
Mily kék az ég!
Nekem nincs más
Csak a vaksötét.

Elfelejtem lassan
A pirosat, a kéket,
Nem látok már semmit
Csak a sötétséget.
Te látod a szivárvány
Ívét az égen?
Én itt ülök melletted.
A vak sötétségben.

Festettél nekem
Egy gyönyörű képet,
Rikító pirosat
És tengermély kéket.
Meséltél róla
S örültem nagyon,
Mert itt voltál velem
A megszokott padon.

Egymás mellett ülve
Csodáljuk a tájat,
Én susogást hallok
Te nézed a fákat.
Látod a napfényt
Én meleget érzek
S hallom a hangját
A tavaszi szélnek.

A messzi távolban
Lovak dobolnak,
Patájuk hangjai
Az agyamig hatolnak.
Itt ülök veled
A ritmust kopogom,
Talán az élményt
Neked adhatom.

Minden megváltozott
Egymás mellett ültünk.
Elteltek az évek
S lassan megőszültünk.
Már nem hallom, ha hívsz
És nem látod az arcom.
Én lettem a süket
S te itt ülsz velem vakon.

Egymagam ülök
A rozoga padon,
Minden társaságom
Az elcseszett botom.
Hallom a zúgást,
Az üvöltő fákat,
De nem látlak téged.
Hiába várlak.
 
Itt voltam mindig
S a padot kapartam,
Nem jöttél többé
Bárhogy is akartam.
A körmöm alatt felgyűlt
A felszántott moha,
Nem vagy itt mellettem
Többé már soha!

2023-07