Félszáz

Ma reggel furcsa dologra ébredtem:
A rám szabott idő feléhez érkeztem.
Testemet a görcsök spirálba csavarták,
S én kínomban lerágtam a kispárnám bal sarkát.

Néhány percig köpködtem a tollat
És azon filóztam, hogy milyen lesz a holnap.
Megtettem-e mindent, amit csak akartam?
S gondolkodás közben a fejemet vakartam.

Mit tehetnék most? Ezen elmélkedtem.
A tükörbe néztem és kétségbe estem.
Amit ott láttam kész katasztrófa!
Szóljon most erről ez a pár strófa.

A képmásom helyett egy alak néz vissza.
Az arca ráncos, a tudata tiszta.
A bal füle lehet egy kicsit kajla,
De odafigyel még minden kis zajra.

Szemein a végtelen nyugalom látszik,
S rajtuk a napfény csillogva játszik.
A semmibe bámuló mélybarna szemek,
Nem látnak semmit! Hát ez remek!

A hatalmas orron két kicsi lyuk,
Rajtuk a levegő sípolva fut.
Igaznak tűnnek a tudományos tények:
Nem minden esetben a méret a lényeg!

Lazuló fogak és remegő száj,
A petyhüdt tokához csak ez dukál.
Hófehér sörtékkel borított arc,
Rajta a pengével megvívott harc.

Kétfelé fésült ritkuló haj.
Seggfejnek látszik, de semmi baj!
Néhány helyen már őszülni kezdett,
A maradék pedig foltokban vedlett.

Egy túl rövid nyak és két keskeny váll.
Kicsikét púpos és furcsán is áll.
Behorpadt mellkas és kiálló borda,
Nem segít rajta a reggeli torna!

A lelógó karok gyengék és bénák.
Látszanak rajtuk a sötétkék vénák.
Írástól görcsös, reszkető kezek,
Tövig rágott körmök és sárga ujjbegyek.

Hastájékon hordó, golyóscsap van rajta.
Nem működik rég, csak a sóhaj tartja…
Sajnos már elmúltak azok a napok,
Amikor azt mondták: hű, de nagy f…k!!!

Persze az emlékek nagyítanak néha.
Messze áll méretben a borsótól a répa!
De hagyjuk a témát, van itt még más is:
A fonnyadó segg. Az élettől grátisz?

Csenevész lábak és megduzzadt térdek.
Ipszilont formázva pont összeérnek.
Utolsó tétel egy pusztító bomba,
A lábujjak között megbúvó gomba!

A valóság mindig félelmetes
És én sem vagyok túl tökéletes.
Elfordulok tőle és odakiáltom:
Öreg vagy már, drága jó barátom!

Félúton vagyok és az itt a kérdés:
Álljak le végleg, vagy tartsam a lépést?
A felgyorsult világ elrohant mellettem
S én egyhelyben állva megöregedtem!

Hogy milyen lesz majd a túlvilági élet?
Nem érdekel! Hiszen még élek!
Ha titkolnom kell, hogy őszülni kezdtem,
A hófehér hajamat barnára festem.

De nem teszek semmit. Már ötven vagyok.
S remélem e verssel nyomot hagyok.
Abba a ténybe már bele törődtem,
Hogy bizony az idő eljárt fölöttem.

Picit ijesztő a mostani valóság
És fogalmam sincs, mi a tanulság!
Hacsak nem az, hogy van még mit tegyek,
Hogy jövő ilyenkor ötvenegy legyek!

2023-08