Gyere, játssz velem kedves, mutatok egy helyet Ahol minden felnőtt, egy kicsit újra gyermek lehet. Játszunk papás-mamást úgy, mint a felnőttek. Te kiabálhatsz addig, míg én részegen fetrengek. Együtt, közösen a nap végét várva Gyermekeinknek nevezett plüss mackókat taposunk a sárba. Vagy játszhatunk bújócskát, én nem látlak, árny vetül a szememre. Míg én számolok te eltűnsz, öt tíz évre vagy mindörökre. Egyszer csak kopogtatsz a vállamon, azt mondod vidáman ipi-apacs. De a szó valójában azt jelenti: Bajban vagyok! Segíts, hogy újra megtaláljalak! Segíteni fogok neked, megtaláltál, fogom már a kezed. Akkor te is eltakarod majd a szemed, Aztán én csendben elmegyek, Talán csak egy röpke pillanatra, vagy évtizedekre. Esetleg játszhatnánk fogócskát, kergetve álmainkat egy életen át. S ha közelebb kerülünk célunkhoz egy lépéssel, Elfutsz majd, mert nem bírod ki ép ésszel. Vagy fújhatnánk szappanból buborékokat, Mely a külvilágtól elválasztva mutat hamis utat. Ahol nem érdekel mi van kívül, ha idebent a csend soha el nem évül. De látom, nem játszol, túlságosan felnőtt lettél. Elfelejtve végleg, hogy valaha is rám nevettél. S azt is, hogy merre tartasz, honnan jöttél. Igazad van, most inkább elmegyek. Itt hagyom hát ezt a játszóteret, hisz én sem lehetek többé gyerek.