Gyalogsors

Nyolcan állunk, feszített rendben,
Kétszínű talajon, talpig fegyverben.
Mögöttünk azok, kik előre küldtek,
De rohamra velünk sohasem jöttek.

Hatvannégy mező, ennyi az életünk,
Szabályok mondják meg, mekkorát léphetünk.
Szinte mindig mi megyünk elsőre,
Lehajtott fejjel, vakon csak előre.

Farkasszemet nézünk az ősi ellenséggel,
Világosként küzdünk a mély sötétséggel.
Gyalogok vagyunk, sohasem félünk,
Gyorsan halunk és keveset élünk.

A másik oldalon egy sorban ülnek,
Nyolcan vannak és fegyvert köszörülnek.
Hangosan üvöltve csatát terveznek,
Azt hiszik, ettől fehérebbek lesznek.

Világosan látszik, mi vagyunk fehérek,
Nem zöldek, nem sárgák, még csak nem is kékek.
Nem hallsz tőlünk soha, sem sírást, sem panaszt
És nem érdekel, mit ordít néhány sötét paraszt.

Nincs vita köztünk, mind egyek vagyunk,
Parancsra állunk, parancsra indulunk.
S ha csata közben végre összeakadunk,
Sorsunk miatt sírunk és némán harcolunk.

Csata kezdődött, előre lépünk,
Az előttünk állók szemébe nézünk.
A szabály egyszerű, kitérni nem lehet,
Ki korán érkezik, végül az nevet.

Fegyverrel csaphatunk jobbra és balra,
Mert felettünk az Isten, Ő is így akarja.
S ha ellenállunk neki, meg lesz annak ára,
Vérző szívvel dőlhetünk a kétszínű táblára.

A harcnak vége, az időnk lejár,
Ki eddig bukott, most újra feláll.
Fordul a kocka, leszáll az est
S a fehérből eztán majd fekete lesz.

2021-09