Mobil

Emberek jönnek, nagyon sietnek.
Nem félek tőlük, nem érdekelnek.
Kitérnek előlem, oda sem figyelnek.
Ismerem őket, sohasem köszönnek.
Lehajtott fejjel maguk elé néznek,
Saját világukban egyedül élnek.
Sok millióan így közlekednek.
Valaki mással magukban beszélnek,
Gyaloglás közben néha üzletelnek,
Mennyi az ára a tegnapi részvénynek?
Kérdezek tőlük, de nem felelnek,
Kijelzőt néznek és tovább mennek.
A busz volánjánál telefont néznek,
Fékezés nélkül gyorsan közelednek.
Az útról lelépnek. Körül sem néznek.
Nem beszélnek többet s talán nem is élnek.
Az utolsó szavak szállnak a szélnek,
Törött darabok repülnek délnek.
Kört alkotnak, mindent fényképeznek,
Páran kérdezik: nem segítenének?
Bíbor színe van a kifolyó vérnek.
Egy utolsó portré és csendben elvéreznek.
Visítása hangzik a közelgő egységnek,
Mindennek vége, mire odaérnek.
Hatalmas a tömeg, helyet kérnek.
Pulzust keresnek és pupillát néznek.
Nyoma sincs szemükben a halovány fénynek,
Elmentek máshová és már nem félnek.
Halott lelkek az égbe repülnek,
A „mobil fogságból” megmenekülnek.
Idelent a fények csak nekik égnek,
Az utolsó kép maradt meg emléknek.
Egymás szemébe már sohasem néznek,
Emlékük fakul s lassan elenyésznek.

2021-11